Adam Sternbergh

Ha dől a pénz, jönnek az emberek. Ha nincs pénz, eltûnnek az emberek.

Tudod, kik tudják a legjobban, ki hol lakik? A kukások. Nyitott szemmel járnak. Ismerik a címeket. Nem mindenkiét. De a fontosabb emberekét igen.

Vakszerencse. Egyszerûen csak el kell fogadni, és reménykedni, hogy akkor jön, amikor szükséged van rá.

Hülyeségnek hangzik, de igaz. Szemétszállítás közben is tanul dolgokat az ember.

Ne vegyél olcsó zacskókat. Mindig elszakadnak. Ha nem a te kezedben, akkor az enyémben. Egyetlen leértékelt kukászacskó sem múlt ki még anélkül, hogy hangosan ne átkozta volna valaki.

Minden és mindenki, akihez vagy amihez valaha kötődtél az életben, egy nap eljut arra a pontra, hogy kiselejtezd. Vagy ő selejtez ki téged. Vagy meghalsz. Ez a három lehetséges végkimenetel.

A magad után hagyott szemét mennyisége messze meghaladja az általad hátrahagyott értékes dolgok mennyiségét. Minden gramm családi ékszerre jut egy tonna hulladék.

Néha ülünk a vécén, és már minden újságot elolvastunk. Olyankor jön az ihlet.

A valódi örökségedet egy szeméttelepen fogják elásni valahol. És minél gazdagabb vagy, annál több szemetet hagysz magad után.

Bármit létrehozhatunk, amit csak akarunk. Ezt a birodalmat második Édenkertként kaptuk. Isten megalkotott minket önmaga képére, most pedig rendelkezésünkre bocsátotta az eszközöket és a tudást, amellyel átformálhatjuk magunkat.

Már régen nem hiszek abban, hogy csoportokra osztanak bennünket életünkben elkövetett bûneink szerint, vagy hogy a mennyek kapuját nem lehet felfeszíteni, ha elegendő arannyal rendelkezik az ember.

Nem számít, mid van, vagy mennyire tartod magad szerencsésnek, nincs semmi ezen a világon, amit ne lehetne elvenni tőled.

Ez az apák feladata. Büntetnek. Mert szeretnek. Bármit tettél is.

Mondhatnám, hogy porból lettünk, porrá leszünk, de ezt sosem értettem. Egyikünk sem porként kezdte.