Ugrás a tartalomra
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
A televízió, az internet, sőt a legtöbb technikai vívmány azért jött létre, hogy a mi életünk jobb legyen. Addig a pillanatig, amíg mi használjuk ezt a technikai vívmányt, semmi baj nincsen. Csakhogy lusták, bunkók, egyre primitívebbek és egyre inkább manipulálhatók vagyunk. Nagyon félünk attól, hogy felelősséget vállaljunk bármiért. A technikai vívmányok túlnőnek rajtunk, ők kezdenek használni minket. Az, hogy az internet rányomja a bélyegét az életünkre, az nem csak az internet hibája. Az a te és az én felelősségem is. Mi döntjük el, hogyan használjuk.
-
-
Ha a világ bármikor is jobbá és emberibbé tud válni, az csak az olyan különös embereknek köszönhető, (...) akik sem istent, sem embert nem ismerve - és ugyanakkor Istent és embert is sokkal jobban ismerve, mint talán bármelyikünk -, csak mennek előre, tûzön és vízen át, erővel, szinte már fájó erővel, de mennek, mert tudják, hogy hova kell eljutni ahhoz, hogy a világ jobb és emberibb legyen.
-
-
-
-
-
-