André Chénier

Alszom, s szívem virraszt, mindig tehozzád vágyom. S melléd varázsol egy aranyló szárnyú álom. A szívem a szíveden. Kezemmel reszketeg érintem bőrödet, feszes lesz és remeg.

Jaj, buta sors! Miért tették az istenek a szépség örökös rabjává szememet?

Megbékült ereimben tejjel-mézzel folyik s lüktet a tiszta vér, s a lelkem azt hiszi, hogy az egekben él.