Andrew Lloyd Webber

Szerencsésnek mondhatják magukat, ha tudják, hogy mit akarnak kezdeni az életükkel. Hihetetlen mákjuk van, ha még karriert is tudnak építeni belőle.

A hangszerelés egy kicsit olyan, mint a festőmûvész festékei. Zenei színek vannak a fejünkben, és a paletta végtelen. A különbség csupán az, hogy a mûvész maga alkotja a képet, a zeneszerző viszont másokra bízza, hogy előadják, amit írt.

Az utolsó próba és az első főpróba közötti időszakban vannak a "technikai próbák". Minden újsütetû írónak azt tanácsolom, hogy ilyenkor vegyen ki szabadságot. Olyan, mint nézni, ahogy nő a fû. Harminc másodperccel az után, hogy az ember kényelmesen helyet foglalt, hogy megtekintse élete mûvét a színpadon, valaki mikrofont ragad, hogy behangolja a fényeket. Vagy összeomlik a díszlet, és mindenkit elküldenek két órára, miközben az agyonhajszolt színpadi személyzettel, akiket az idegbajos főnökük hajt, üvöltözik velük a rendező, aki a színfalak mögött dolgozó háttérmunkásokat vegzálja, s ezalatt azon lovagol, hogy a producer a leginkompetensebb alak az egész színházi világban.

Minden embernek szinte vallásos felelőssége, hogy maximálisan kihasználja a tehetségét.

A katasztrofális musicalek olyanok, mint a domboldalról lezúduló, sofőr nélküli, elszabadult kamionok. Képtelenség lefékezni, és visszafordítani azokat a monstrumokat.

A sikeres musical ritka állatfaj. Minden összetevőnek, a történetnek, a zenének, a dalszövegnek, a díszlettervnek, a koreográfiának, a rendezésnek és a szereplő-válogatásnak, hogy csak hetet említsek, tökéletes összhangba kell kerülnie. Azt sokkal könnyebb megindokolni, hogy miért nem mûködik egy musical. Nyilvánvaló, hogy egyesek egyszerûen rémesek.