Anna Andrejevna Ahmatova

De verseim hangoddal telve még, s a tieid az én lélegzetemmel. Van tûz, amelyet eloltani nem mer felejtés, félelem se: égten ég. Ó, hogy emlékezem most, félve-vágyva, rózsaszín, száraz ajkad vonalára!

A szerelem (...) egy pohár, ami akkor is eltörik, ha túl szorosan, akkor is, ha túl lazán tartod.