Anselm Grün

Aki munkatársai lelkének szárnyakat ad, az a humor, kreativitás, emberiesség és az elevenség atmoszféráját teremti, ahol az ember jól érzi magát.

A lélek csak akkor élhet, ha valamit kockáztat. Kockáztatni azt jelenti, olyan valamibe kezdeni, amelynek kimenetele ismeretlen.

A barát pontosan figyel arra, ami engem bensőleg megindít. Bensőmre figyel, hogy felfedezze életem alapdallamát, hogy érzékelje, hol és hogyan rezdül és csendül meg életem. És ha ezt a dallamot elfelejtettem volna, mert a hétköznapok kihívásai miatt eltávolodtam magamtól, akkor a barát újra eljátssza nekem. Újra érintkezésbe hoz saját magammal, igazi énemmel. Visszatükrözi, aki vagyok.

A derût nem lehet elrendelni... Akkor tudsz nevetni magadon, ha nem veszed magadat oly fontosnak. (...) Sok mindenen, ami ma még nyomaszt téged, nevetni tudsz majd.

Mindig érzékeny vagyok a kritikára, az elutasításra és arra, ha átnéznek rajtam. Ha ezekkel megbékélek, akkor érzékenységem egyre mélyebbre vezet engem megsebzett szívemben, amely szeretet és feltétel nélküli elfogadás után vágyakozik.

Meg kell tanulnunk azt a szeretetet, amely már nem keveredik birtoklási vággyal, azt a szeretetet, amely árad és elbûvöli az embereket, amely az élet új ízét hagyja maga után.

Egy cél, amelyet szem előtt tartasz, összegyûjti az erődet, világosságot és új, célratörő akaratot ad neked.

Nem az a fontos, hogy magadat másokkal összehasonlítsd, hanem hogy merj saját mértéked szerint élni.

Az öröm olyan, mint a sötétben meggyújtott fény. (...) Az öröm felvidítja a borús hangulatot. Olyan, mint egy ék, amelyet a szomorúság falába vertek. Az ék kettéhasítja a falat.

Minden válságban meg kell halnia valaminek bennünk. Meghalnak az illúziók, amelyeket életünkről alkottunk magunknak: az illúzió, hogy mi magunk is kézbe tudjuk venni életünket; az illúzió, hogy megfelelően élve minden nehézség elől kitérhetünk. (...) A válságban mindig meghal énünk egy darabja.

Életünk sohasem egyirányú utca... Sokszor kerülőutakon kell haladnunk. Gyakran úgy érezzük, hogy visszavetődtünk a kiindulópontra, mintha minden hiába történt volna. Úgy tûnik, mindent elölről kell kezdenünk. (...) Egy irányváltás olyan pontra vezethet, amelytől kezdve fordulatot tapasztalok meg. Innen új erővel mehetek tovább a középpont, a tulajdonképpeni cél felé. Megfordulni, a kitaposott ösvényeken megtett életnek fordulatot adni - új perspektívát ad. Ez megváltoztatja az embert.

Csak a szív látja meg mindenben annak a végső valóságnak és bizonyosságnak nyomait, mely minden ember arcából, minden kőből és minden fûszálból rám tekint, hogy azt mondja nekem: van, aki szeret téged.

Szeretetünk elég gyakran keveredik birtoklási vággyal, ragaszkodással és a másik iránti elvárásokkal. És gyakran igényt támaszt a kölcsönösségre. Amit a másikért teszek, azt elvárom tőle is. De ez a számítás ellehetetleníti az igaz barátságot. Vannak barátok, akik hosszú évekig nem látják egymást, és nem beszélnek egymással. De mihelyst találkoznak, újra fellobban barátságuk.

A lélekben csendülnek meg azok a halk hangok, amelyek megmondják nekünk, hogy mi helyes számunkra.

Az igazi célokat nem tudja az ember fogcsikorgatva és ökölbe szorított kézzel elérni, hanem csak nyitott kézzel. Éppoly kevéssé lehet a szelet megmarkolni, mint a nyugalmat ököllel átkarolni.

Mindenben hazudhat az ember. Mindenbe belophat valami valótlant és hamisat. A szeretetet is mímelheti. (...) Ám a vágyakozásban az ember nem manipulálható. Az ember önmaga vágya.

Nem elfutni kell (...) a valóság elől, hanem meg kell állni, és szembe kell vele nézni.

Csak saját magammal kell összhangba kerülnöm, annak örülnöm, ami belőlem való, akkor ezt a boldogító harmóniát olyan erőnek fogom érezni, amely önmagában elegendő, de kifelé is sugárzik.

Álmunkban néha egy egészen más világ is megmutatkozik, egy élettel és tarkasággal teli világ. Éppen a nagyon beszûkült környezetben élő, mások által befolyásolt és szorongatott embereknél tárul fel olyan távlat, amelyben az álmodó szabadnak és fantáziadúsnak érzi magát. Az álom így mutatja meg nekünk a belső kincset, melyet tőlünk senki nem rabolhat el.

Néha jó, ha teszünk egy lépést hátrafelé, és távolabbról pontosabban megvizsgáljuk, nem tudnánk-e életünket mégis más fényben nézni.