Anthony Hopkins

Egyedül vagyok, de mégsem élek egyedül. Mint a remeték, de nem szerzetes módjára.

Gyakran szorongtam, és nem találtam a helyem a világban. Ez természetes velejárója a gyermekkornak, amikor még túl fiatalok vagyunk ahhoz, hogy bármi értelmet tulajdonítsunk a létnek.

Nem vagyok áldozat. Nagy hasznát vettem azoknak a törött cserepeknek - a magányosságnak, az elidegenedettségnek, a szorongásnak -, bármik is voltak ezek a darabkák. És most már hálás vagyok értük. Ezek ösztökéltek, hogy ne adjam fel, hogy menjek tovább. És nekik köszönhetem, hogy itt vagyok.

Minél több pofont kaptam, annál jobban megmakacsoltam magam.

Ne mutasd, hogy fáj. Légy úrrá a fájdalmadon, seperd a szőnyeg alá, és menj tovább.