Ugrás a tartalomra
Idézetem
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
×
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
Szerző
Anthony Ryan
A háborúban ritkán mennek a dolgok terv szerint.
Nincsen olyan fájdalom, amit ne lehetne kibírni és túlélni, és nincsen olyan akadály, amit ne lehetne leküzdeni. Csak a siker akarása kell hozzá, olyan akaraterő, amit nem lehet eltéríteni.
Néha a jó célért vívott küzdelmünk jutalma csupán annyi, hogy elmondhatjuk: megvívtuk.
A hatalmat sohasem lehetett vér nélkül átvenni, a célt áldozat nélkül elérni.
Az élet arra tanított, hogy kerüljem a rejtélyeket, főként azokat, amelyekre nem kapok választ.
Ha egynél több filozófus van egyazon helyen, azonnal vita kerekedik.
Mostanában fárasztanak a fiatalok, mindig olyan szörnyen őszinték.
Az élet benyomások véget nem érő sora, szakadatlan változás és határtalan változatosság. Nem arra születtünk, hogy belefáradjunk, és én sem fáradtam még bele. De mindig is tudtam, hogy egyszer véget ér, hiszen éveim számának dacára én sem vagyok örökkévaló, és nem is volna helyes, ha az lennék.
Ha a szerelem el is ragadja a szívünket, a testünk továbbra is a vágy rabja. És az áruló vágy minden lélekben ott lakozik.
Az igazság olyan láng, amely mélyen beleég abba, aki hallja.
Aki a biztos győzelem ígéretével visz hadba másokat, az vagy ostoba, vagy hazudik.
A túl sok hatalom megbetegíti a lelket.
Vannak dolgok, amelyeket egy életen át kell tanulni.
A múlt valóság. (...) Nem csupán árnyak kusza halmaza. Ereje van.
Csak a háborúban lesz az őrült ép elméjû.
A fiatalokban fényesen ragyog a reménység lángja.
Minden leheletünk és lépésünk a jövőt alakítja.
A fájdalomból szabadság születhet.
Aki azt állítja, hogy kivételes érzéke van a háborúskodáshoz, az a legnagyobb bolond. Hiszen a sikeres harcászat nem más, mint az őrület gyakorlata.
Több is van ebben a világban, mint háborúskodás (...). Ugyanannyi szépség is, mint ocsmányság, csak nyitva kell tartanod a szemed, hogy meglásd.
1
2
3
4
Következő »