Atul Gawande

Ha nem tudjuk, pontosan mennyi időnk van még hátra - és jóval többet képzelünk, mint amennyi valójában hátra van -, arra sarkall az ösztön, hogy harcoljunk, hogy gyógyszerekkel az ereinkben, csővel a torkunkban vagy friss varratokkal a húsunkban haljunk meg. Azt, hogy így esetleg lerövidítjük vagy rosszabbá tesszük hátralévő időnket, mintha észre sem vennénk. Úgy képzeljük, várhatunk addig, amíg az orvosok azt mondják, hogy már nem tudnak mit tenni. Csakhogy nagyon ritkán fordul elő, hogy az orvosok nem tudnak tenni semmit.

A halál az ellenség. Csakhogy az ellenség erősebb nálunk. Előbb-utóbb győzni fog. Márpedig egy olyan háborúban, amelyet nem nyerhetünk meg, nem olyan tábornokot akarunk, aki a teljes megsemmisülésig harcol (...), hanem (...) aki megérti, hogy akkor a legnagyobb a veszteség, ha egész a keserû végig harcolunk.

Elméletben az embernek a tények elemzése alapján kellene döntést hoznia az életével kapcsolatban. A tények azonban bizonytalansággal vannak átlyuggatva.

Az orvos a szakértő, a beteg pedig a fogyasztó. Az orvos dolga, hogy naprakész tudással ás képzettséggel rendelkezzen. A betegé, hogy szolgáltassa a döntéseket.

Ez az, ahogy egy modern élet utolsó szakasza gyakran festeni szokott - sûrûsödő krízisek, amelyek elől az orvostudomány csupán rövid és átmeneti menekülést biztosít. (...) Nincs egyértelmûen megjósolható menete. A krízisek közt eltelt idő hossza is változhat. Egy bizonyos pontot elhagyva azonban világossá válik az úti cél.

Az életünk körülményeit nem mindig irányíthatjuk, de azt igen, hogy mihez kezdünk velük.

Az élet döntések szakadatlan sorozata. Amint meghoztunk egy döntést, már előttünk is a következő.

Vannak olyan esetek, amikor a bátor tett nem az, ha kitartunk, hanem az, ha meghátrálunk vagy éppen elmenekülünk.

Lehetünk bátrak a jövő teljes ismerete nélkül is. Sőt gyakran muszáj anélkül is bátornak lennünk.

A bátorság erő annak tudatában, hogy mi veszedelmes és mi biztonságos. A bölcsesség pedig a belátó erő.

Az öregedés és a betegség legalább kétfajta bátorságot tesz szükségessé. Az egyik az a bátorság, hogy szembenézzünk a halandóság tényével - hogy felderítsük, mi biztonságos és mi veszedelmes. Ez önmagában is épp elég nehéz. Minden okunk megvan, hogy visszariadjunk tőle. Ennél is félelmetesebb azonban a másik fajta bátorság: hogy a megtalált igazságnak megfelelően cselekedjünk.

Az ember élete végén nem úgy értékeli azt, mint az összes pillanatának átlagát - ami közel semmi volna, plusz egy kis alvás. Az ember az életét egy történetnek látja, melynek ívét a fontos pillanatok adják meg, azok, amelyekben történik valami.

Miért hagyja a futballszurkoló, hogy néhány elfuserált perc a meccs végén tönkretegye háromórányi örömét? Mert a futballmeccs egy történet. És egy történetnek fontos a vége.

A bátorság az az erő, amely ahhoz szükséges, hogy mindkét igazságot felismerjük. Van elég terünk, hogy cselekedjünk, alakítsuk a történetünket, bár az is igaz, hogy az idő múlásával ez a tér egyre szûkül.

Az idősekkel és betegekkel való bánásmódunk legkegyetlenebb hibája az, ha nem vesszük észre, hogy mást is fontosnak tartanak a puszta életben maradáson és biztonságon kívül; hogy az életünk alakításának lehetősége nélkülözhetetlen feltétele az értelmes életnek.

A végső célunk mégsem a jó halál, hanem a legvégéig jó élet.

Mindegy, mennyi mindent látott már az ember, a természet nem hajlandó kiszámítható lenni.

Akármennyire is áthatja az orvostudomány korunk mindennapjait, javarészt mégis rejtve marad, gyakran félreértik. Nem csak tökéletesebbnek hisszük annál, amilyen, hanem kevésbé különösnek is annál, amilyenné időnként válik.

Azt várjuk az orvostudománytól, hogy egy rendezett, kiszámítható, tudományos elmélet és gyakorlat szerint mûködjön. De nem mindig az. Az orvoslás olyan vállalkozás, melyben az állandóan változó ismeretek, a bizonytalan információk és a gyarló emberek döntései is jelen vannak.

Az orvoslás, ahogy én tapasztaltam, furcsa és sok szempontból nyugtalanító szakma. A kockázat nagy, és az önkényes döntések száma szinte végtelen. Elkábítjuk az embereket, tûket és csöveket vezetünk a testükbe, vegyi anyagokkal manipuláljuk őket, felnyitjuk a testüket. Tesszük mindezt a szakmánkba és a szakmai tudásba vetett hittel. Azonban amikor a szakma közelébe kerülsz - elég közel ahhoz, hogy lásd az összeráncolt homlokokat, a kételyt és a tévedéseket, a kudarcokat és a sikereket -, kiderül számodra, hogy milyen zavaros, bizonytalan és meglepetéseket tartogató dolog is az orvostudomány.