August Strindberg

Igen, sírok. Férfi létemre. Hát a férfinak nincs szeme, a férfinak nincs keze, szervezete, érzéke, érzelme, szenvedélye? Nem ugyanaz a táplálék táplálja, nem ugyanaz a fegyver sebzi, nem ugyanaz a tél és nyár hûti és hevíti, mint a nőt? Ha megszúrtok, nem vérzünk-e? Ha csiklandoztok, nem nevetünk-e? Ha megmérgeztek, nem halunk-e meg? Akkor hát miért ne panaszkodhatnának a férfiak is? Miért ne sírhatna a katona is? Mert az férfiatlan? Miért lenne férfiatlan?

A férfiak mind egyformák. Udvariasak az esküvő előtt, de aztán, azután?

A látásomat elhomályosítja a szemem, a hallásomat eltompítja a fülem, briliáns gondolataim pedig egy agy szürke labirintusában vergődnek.