Bagdy Emőke

A legrosszabb, amit egy férfival tehet a nő, (...) ha megfosztja attól a tudattól, hogy ő érték a nő szemében.

A magunk kis világában megteremthetjük a belső békét, az egyensúlyt, a harmóniát azáltal, hogy rendet teszünk belül és kívül is. Mert ahogy odabent rend van és béke, úgy elrendeződnek körülöttünk is a dolgok, és sokkal jobbnak találjuk a külvilágot is.

A nők azt kívánják: "Gondoskodj rólam, hallgass meg, és mondd újra meg újra, hogy szeretsz." Ezzel szemben mit kíván a férfi? "Kérlek, bízz meg bennem, értékelj engem, és fogadj el olyannak, amilyen vagyok!" (...) A férfinak mély szükséglete, hogy érezze az erőt, a fölényt, a biztonságot, a dominanciát.

Felelős vagy a gondolataidért, mert a képzelőerőddel is teremthetsz vagy rombolhatsz, élhetsz vagy visszaélhetsz.

A kaleidoszkópeffektus azt ígéri: ha egy kicsit elmozdítasz valamit a kedvező irányban az életedben, akkor a nagy egész életmintázat változik meg. Ez pedig nagy esély! Változtass, és élvezd a pozitív hozományokat!

Tilos a tanácsadás - úgysem használ, mindenki csak a saját lábával léphet, saját fejével gondolkodhat, bizonyítható, hogy nincs értelme. Akinek a tanácsa beválik, arra azért haragszunk, mert okosabb, mint mi, akinek nem válik be a tanácsa, azt lenézzük, ostobának tartjuk, de mindkét esetben rejtett harag a dolog vége - ezt inkább kerüljük el.

A krízis kétesélyes: vagy rombol, vagy épít, de benne rejlik a változás esélye és ígérete.

Az ember számára éltető erő, ha elfogadják. Nem tanácsokra vágyik, hanem meghallgatásra, megértésre.

Nincs tökéletes, probléma nélküli élet, a küzdésmentes jólétben elpuhulna a test, és elbutulna az elme. (...) Nem azok az életélvezők, akiknek minden dologból a legjobb van, hanem azok, akik a legjobbat tudják kihozni abból, amijük van.

Ember mivoltunk "csillaggá" tesz az élővilágban. Szellemiségünk, tudatunk, öntudatunk minden élőlény fölé emel.

Egy-egy véleményünk, ítéletünk erejét érzelmi töltése teszi meggyőződéssé.

A pszichológia áldott találmány, mert addig simogatjuk a lelket egy felszabadító helyzetben, amíg az illető elmondhatja azt, amit senkinek nem tudna elmondani. Mi pedig nemcsak passzívan befogadjuk, hanem elkezdünk vele együtt gondolkodni, tanakodni, és addig vezetjük, kísérjük, míg ő maga fel nem ismeri az összefüggéseket.

Eldologiasodott, haszonelvû világunkban vissza kell szereznünk a felesleges ballasztként kihajigált értékeket, belátva, hogy azok egészségünk és életminőségünk forrásai. Az elkötelezett odatartozás, a szeretet, az egymásra figyelő segítőkészség, a felelősségvállalás, az örülni tudás, a boldogító párkapcsolatok és szeretetkötelékek lélekápoló erői, a hála, a megköszönni tudás és a megbocsátás megannyi erő, amelyek által megújulhat az életérzésünk, javulhat az egészségünk.

Azon múlik az életünk, hogy tudunk-e egymással olyan közelségbe kerülni, hogy megmelengessük, de közben mégse bántsuk a másikat. Egymás nélkül nem tudunk meglenni - ha nem kapunk elég simogatást, érintést, ha nem tudjuk megölelni egymást, ha nem tudunk együtt sírni, örülni, nevetni, az immunrendszer nagyon rosszul kezd mûködni, s előbb-utóbb összeomlik.

A szeretetnek a leglényegesebb megnyilvánulása, hogy jóban, rosszban felelősséget vállalunk. Ha ez hiányzik, akkor ösztönvezérelt összesodródások vezérlik a kapcsolatokat.

Az önismerettel kapcsolatban sajnos még mindig nagyon sok téves elképzelés él a fejekben. Egyesek azt mondják: ugyan már, én jól ismerem magam! Nekem már ne mondjon senki semmit, hiszen pontosan tudom, milyen vagyok, hogyan viselkedem, nem érhet önmagammal kapcsolatban meglepetés! Ez azonban óriási tévedés, mert mindannyiunk életében vannak olyan pillanatok, amikor döbbenten észleljük, hogy egészen másként viselkedünk, mint ahogy szoktunk vagy szerettünk volna. Mi a csuda történhetett...? Ilyenkor szembesülünk azzal, hogy a lelki életnek olyan fondorlatai, olyan különleges összefüggései, törvényszerûségei vannak, amelyeket ha nem ismerünk, akkor saját magunk által is megtéveszthetőek vagyunk.

Értsük meg a gyermek veszteségeit, és tanuljuk meg gyámolítani, érteni, átérezni és megfelelően viszonyulni a sebzett lélekhez! Ne feledjük, ez lesz a gyermek mintája, ahogyan majd ezt teszi ő is saját gyermekével!

Más az egyedüllét és más a magány. A magány az, hogy lelkileg tényleg nincs senki, akihez fordulhatnánk. Az egyedüllét az azt jelenti, hogy a másik ember nincs jelen az életterünkben. Az egyedüllét az lehet egy vágyott dolog is.

Ebben az irigykedő kultúrában a karácsony egy különösen érzékeny időszak, sokszor inkább emlékeztet egy versenyre vagy egy vetélkedőre, semmint egy meghitt ünnepre.

A magány az soha nem pozitív. A magány azt jelenti, hogy egyedül vagyok minden gondommal, bajommal, nincs társam, nincs egy megértő szív, akihez forduljak, nincs a közelben egy együtt érző lélek. Ebbe az ember sajnos belebetegszik.