Balatoni József

Segíteni a világ egyik legjobb dolga, főleg ha az ember gyerekeken teheti.

Miért kell foglalkozni azzal, amin úgysem lehet változtatni? Miért nem lehet itt és most élni, a jelenben, és megélni a pillanatot? Igen, emberek vagyunk, a magunk erősségeivel, gyengeségeivel, a hibáinkkal és a tökéletlenségünk tökéletességével. Igen, néha nevetünk, amikor sírni kellene, és sírunk, amikor nevetni. Sokszor félünk: félünk érezni, félünk hinni, félünk szembenézni magunkkal, félünk vállalni magunkat, félünk magunkkal lenni, félünk szeretni és szeretve lenni. Félünk a haláltól, de még többször az élettől. Kiakadunk, dühöngünk, vádolunk és vádolva vagyunk, szeretünk, élünk és élvezünk, zokogunk és röhögünk. De mindezt itt és most tesszük: mert csak egyszer van és egyszer lesz! És ezt sosem szabad elfelejtenünk.

Hiszek a sokszínûségben, az elfogadásban. Hiszek abban, hogy lehetünk még egy olyan ország, ahol nem a mindennapi gyûlölet dominál, ahol nem utálnak valakit azért, mert valamiben más, ahol nem támadnak egymásra emberek azért, mert mást gondolnak a világról, másra szavaznak, ahol a tisztelet erősebb, mint az utálat, ahol árokásás helyett hidakat építünk, ahol szabadon lehet gondolkodni, szeretni, élni. (...) És ez csak rajtunk múlik. Senki máson. Tegyünk együtt azért, hogy jobb legyen ebben az országban élni, hogy ne kapásból támadjunk, hogy ne ítélkezzünk, hanem beszélgessünk, vitatkozzunk, érveljünk. Az előre visz. Minden más csak mérgez. És azzal csak ártunk, magunknak is.

Csak egy igazi létezik? Nem tudom, de nekem mindegyik igazi volt. Fura dolog ez a szerelem, nagyon fura.

Vagyunk nagyon fent, és zuhanunk nagyon mélyre. Mindegyiket meg kell élni ahhoz, hogy egyben legyünk, érezzük, hogy fáj, érezzük, hogy jó nekünk.

A kiégett pedagógusok (...) kiégett gyerekeket termelnek.

Az oktatást alulról kell meghekkelni, mindenkinek a saját óráján kell jót és jól tennie.

Kamaszként rémisztő ráébredni, hogy az emberi élet egyszer csak véget ér. Emberek vagyunk, akik éreznek, és mindent érteni akarnak. A világot, a reakciókat, a jelent, a jövőt, a múltat, önmagukat és másokat. De miért is?

Minden szakításba belehal egy kicsit az ember, de aztán valahogy mindig fel tud állni és menni tovább.

Barátság... olyan nagy szó ez, és sokan olyan könnyen dobálóznak vele.