Barcs Krisztina

Kevesen vannak olyan szerencsések, akiket a szüleik tényleg akartak, akiket olyannak szerettek, amilyenek voltak, nem kellett se szépnek, se jónak, se okosnak, se valamilyennek lenniük azért, hogy szeretet kapjanak a szüleiktől.

A megbocsátás előtt először tudni kell dühösnek lenni. Haragudni, mindazért, amit elkövettek ellenünk. Elgyászolni a veszteségeket. Sírni, üvölteni, toporzékolni. Elmesélni, elzokogni a történetünket olyanoknak, akik együttérzéssel tudnak minket végighallgatni - ha kell, sokszor is akár. Leírni, kiénekelni, eltáncolni, megfesteni, valamilyen módon formát adni ezeknek a nehéz élményeknek. Ez a gyógyulás útja, amelynek a végén esetleg - mintegy magától - megszülethet a megbocsátás.