Beniczkyné Bajza Lenke

Aki igazán szeret valakit, szenvedésében nem hagyhatja el, s csak akkor érezzük vonzódásunkat egész nagyságában kedvesünk iránt, midőn annak elvesztésével fenyeget a veszély.

A szenvedés nemesíti a lelket, a tapasztalás megtanítja becsülni az érdemet, a sors nem mulasztja el kárpótlást adni a megpróbáltatásokért a szenvedőknek, s a jóság, a nemes érzés előbb utóbb jutalmat talál.

Két ajk fogadott egymásnak örök hûséget, két szív olvadt fel egymásban, kik mindketten érdemesek voltak a boldogságra. Sohasem bánták meg e szövetséget.

Az én életem, reményem, jövőm és boldogságom a föld e parányi helyéhez van kötve, melyen kegyed él, a többi rám nézve közönyös.

Nézze, mily csendes a tenger színe, pedig mélyében bizonnyal háborog! Ilyen a szív is. A szenvedélyek nem szûnnek meg abban soha. És a remények sem.

Nem az évek, nem a körülmények változtatják meg az embert, hanem ő maga változik meg. A szív, mely egykor boldogság után vágyott, szerelemmel volt eltelve, kihûl, lecsendesül, felejt, megadja magát. És ez ránézve a halál! Már nem tenné boldoggá az, ami után egykor sóvárgott.

Ami évek előtt boldogság lett volna, az most elkésve csalódás lehetne.

A férfiak nem ismerik, vagy nem akarják ismerni a jó házasság titkát, mely abban rejlik, hogy szeressenek bennünket s legyenek gyöngédek s odaadók irántunk... Ez jobban lánczol hozzájuk, mint a világ minden pénze, fénye, csillogása.

Az erősökön csak egy valaki diadalmaskodhatik: a halál! Minden mással szembe kell néznünk...

Sokan nem érdemesek arra, hogy titkukat elhallgassam, de még sem akarok áruló lenni. Majd az idő eligazít mindent.

Az elkeseredés csak rosszra ingerli az embert.

Az oly férfiak, kik anyjuk mellett nőnek fel, rendesen jobbak, gyengédebbek, magukba szívják a női finomságot s mélyebben éreznek. (...) És könnyebben ébred fel szívükben a szerelem.

A munka (...) nem engedi, hogy könnyelmû gondolatok verjenek gyökeret lelkünkben, (...) nem hagy időt a rosszra.

Semmiből sem szabad egymást kizárni s az első titok, az első bizalmatlanság, vagy hazug szó, kiindulási pontja minden rossznak és jaj azon házasságnak, mely ámításon és tettetésen alapszik.

A házasság olyan, mint a forró fürdővíz, mire megszokjuk, már nem is olyan forró.

A szépség nem azért adatott, hogy azt (...) félreeső helyen elrejtsük.

Legyen bizalma önmagához. Ez az, mi sikerhez vezet az életben.

Ha mienk a fény, el kell viselnünk annak árnyát is.

Nincs gyûlöletesebb, mint az olyan nő, kit már megszûntünk szeretni.

A szerelemnek illatos virágai, de szúró tövisei is vannak...