Ugrás a tartalomra
Idézetem
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
×
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
Szerző
Benjamin Franklin
Szeresd ellenségeidet, hisz ők mondják meg, hol hibáztál.
Vagy írj olyat, amit érdemes olvasni, vagy csinálj olyat, amit érdemes megírni.
Mivel meg vagyok győződve, hogy Isten a forrása a bölcsességnek, helyénvalónak és szükségesnek tartom sürgősen kérni jóindulatát, hogy megkapjam azt. Erre a célra a következő imádságot fogalmaztam meg napi használatra: "Ó, hatalmas Jóság! Bőkezûen adakozó Atya! Kegyelmes Vezér! Gyarapítsd bennem a bölcsességet, mely feltárja a legmélyebb érdeklődésemet. Erősítsd meg az elszántságomat, hogy gyakorlatban megvalósítsam mindazt, amit a bölcsesség felkínál nekem. Fogadd el más gyermekeidért végzett jóakaratú szolgálatomat, mert csak így tudok válaszolni jóságod bizonyítására, amit felém állandóan tanúsítasz."
Ha egy vallás jó, fenn tudja tartani önmagát - ha erre nem képes, ha Isten sem fárad azzal, hogy támogassa, és így külső támogatást kell kérniük, az annak a jele, hogy mégsem jó az a vallás.
Ha hit által akarsz látni, az értelem szemét csukva kell tartanod.
Hiszek az egy Istenben, a világegyetem teremtőjében. Hiszem, hogy gondviseléssel kormányozza a mindenséget. Hiszem, hogy imádatra méltó, hogy a legszívesebben vett szolgálat, amit adhatunk Neki, ha jót teszünk gyermekeivel.
Te késlekedhetsz, de az idő nem fog.
Ami fáj, az nevel.
Három hûséges barát létezik - egy öreg feleség, egy öreg kutya és a készpénz.
Az emberi boldogság ritkán a hatalmas vagyonok gyümölcse, sokkal inkább támad napi apró örömökből.
Nem vallottam kudarcot, csak találtam száz módot, melyek közül egyik sem mûködött.
Három ember csak úgy tud megőrizni egy titkot, ha kettő közülük halott.
Amikor a kút kiszárad, megismerjük a víz igazi értékét.
A bölcs embernek nincs szüksége tanácsra, a bolond meg úgysem fogadja meg.
Ki az erős? Az, aki le tudja győzni a rossz szokásait.
Húszévesen az akarat uralkodik rajtunk, harmincévesen az ész, negyvenévesen pedig a megfontolás.
A vétkes cselekedetek nem azért károsak, mert tilosak, hanem azért tilosak, mert károsak.
Aki feladja az alapvető szabadságát az átmeneti biztonságért, az nem érdemel se szabadságot, se biztonságot.
A motiváció az, amikor az álmaid munkaruhát öltenek.
Aki saját magába szerelmes, annak nincsenek vetélytársai.
« Előző
1
2
3
4
Következő »