Benjámin László

Minden voltam a földön, csak boldog soha nem, bélpoklosok csörgője kezemben, álljatok félre utamból, senki ne sírjon utánam, egy bánattal kevesebb lesz a világon, elmegyek meghalni...

Nincs más esélyed, hogy amíg még vannak nappalaid és éjszakáid, együtt tudj élni magaddal, békén feküdj le, könnyû szívvel ébredj.

Utolsó napodra annyid marad, amennyit másoknak adtál.

Bátran légy tenmagad, akárhogy ráncigálnak, vezérnek lássanak bár, vagy muzsikus cigánynak, fölemel tisztelettel a világ, vagy legyûr, a páholyban, a porban az vagy, ami belül. (...) Ha sorba áll mögötted, ha szétszed a csapat, bátran - de hogyha félsz, hát félve - légy tenmagad.

Ágyúszó, könnyûzene búcsúztatja az elesetteket, nem sírás. Mi lesz velünk? Már csak a sírban van szabadulás? Nincs felelet. Csak a vér van, csak a gyász.

Szedd rendbe végre gondolataid, mert elmaradsz a lét megett, magányos vándor leszel, ki senkin sem segít, csak baktat elmerengve, céltalan.