Beregi Oszkár

Vannak színészek, igazi nagy mûvészek, akik ösztönösen vagy tudatosan nem alakulnak át az író fantáziájának kívánsága szerint, hanem mindig magukat adják. Ugyanazok, csak a külső habitusuk változik, egy síkban modellálják szerepeiket és mégis nagyszerûek, mint az egyiptomi reliefek. Viszont vannak olyanok, akik minden szerepben az író képzeletének ezerféle szülötteiben, saját egyéniségük ezerféle változatai szerint, lelkük színpompáját revelálva nyilatkoznak meg. Az előbbieket elismerve nagyszerûségüket jogtalanul kisebbítik a "mindig ugyanaz" megjegyzéssel, az utóbbiakat ugyancsak jogtalanul illetik a "mindig más és mindig meglepő" dicsérő jelzővel. Mindkettő hajlam és akarat kérdése, de mindkét változatnak előfeltétele a tehetség, amely abban a szuggesztív erőben nyilatkozik meg, mellyel a színész a közönséget magával ragadja.