Bezerédi Zoltán

Mindig gyanúsnak tartom a hatalmat - bármely hatalmat -, mert úgy érzem, olyan dolgokat akar velem megcsináltatni, amikhez nekem egyáltalán nincs közöm.

A néző (...) feloldozást nyer attól, hogy azt látja mástól a színpadon szélesebben, hangosabban, teátrálisabban, amit ő is megél a saját életében.

Sértettségből nem lehet jól mûvészetet létrehozni.

A színháznak csak sejtetnie kell. Nem helyes, ha direkten kimondódnak a dolgok, mert az megosztja a nézőket.

A színész rengeteg figyelmeztetést kap a szerepeitől arról, milyennek nem szabad lennie. Észreveszem, hogy én is ugyanazokat a rossz mondatokat használom az életemben, amiket a szereplő, ezért legközelebb már nem fogom elővenni őket. Persze ez nem azt jelenti, hogy a pályánk végén csupa tisztaság leszünk, mert minden rosszat kiszorítottak belőlünk a szerepek. De kapunk lehetőségeket, figyelmeztetéseket, hogy az életünk bizonyos hülyeségeit el tudjuk kerülni.

A színház könyörtelen: a rendező, a kollégák azonnal beszólnak, ha van miért. De a piszkálódás szeretetből adódik.

Kell, hogy néha megkarcolják az embert. (...) Olyan ez, mint amikor a kertész lecsapdossa a fa felesleges gallyait, hogy teremjen rajta a gyümölcs. Ez persze nem sérülésmentes dolog, de fontos.

A színészet végeláthatatlan munka, egy igazi fekvő nyolcas.