Bjorn Lomborg

Kérdezzünk meg egy idős embert, hogy melyek voltak szerinte a 20. század legfontosabb eseményei. Valószínûleg megemlíti majd a két világháborút, a belső égésû motor feltalálását és talán az információs technológia forradalmi újításait is. Az azonban igen kevéssé valószínû, hogy hozzáteszi: "No, és emelkedett a tengerszint."

Intézményesítettük a képmutatást. A politikusok tovább gerjesztik az éghajlattal kapcsolatos félelmeket, és megígérik majd, hogy tizenöt-negyven év múlva, amikor ők már régen nincsenek hivatalban, csökkenni fog a CO2 mennyisége. (...) És még ennél is biztosabb, hogy a politikusok az emberiség legnagyobb ellenségének állítják majd be a CO2-t, miközben egymás után nyitják meg az új repülőtereket.

Ha a tudósok új tudományos adatok nélkül "feltupírozzák" a mondandójukat, akkor már nem csupán tudományról van szó, hanem egy bizonyos nézőpont hirdetéséről - nevezetesen azt akarják sugallni, hogy a területük a valóságosnál érdemesebb a finanszírozásra, a figyelemre és a kezelésre. Ha hatásos üzenetet akarnak küldeni a politikusoknak, akkor valójában a tudomány segítségével politizálnak.

Az olvasó ezen a ponton talán rémülten felkiált: "Õrizzük meg a gleccsereket!" A szépségük lenyûgöző, és egy tökéletes világban, ahol nincs ennyi probléma, ez fontos szempont lenne. Ám problémákkal sújtott világunkban arra is gondolnunk kell, hogy a fejlődő országok szívesen felhasználnák a gleccserekhez hasonló véges természeti erőforrásaikat arra, hogy általuk ők is gazdagabbak legyenek, ahelyett, hogy esztétikai élményt biztosítanának a gazdagok számára.

Még ha el is fogadjuk azt a téves feltételezést, hogy a Hudson-öbölnél 1987-ben élő jegesmedve-populációt kiindulópontnak tekintjük, vagyis évente tizenöt medve pusztul el, mit tehetünk? Ha az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésével próbálunk segíteni, akkor legfeljebb tizenöt medve halálát kerülhetjük el. (...) Ugyanekkor ugyanebből a populációból negyvenkilenc medvét lőnek le évente, amin viszont könnyen segíthetnénk.