Brüll Adél

Végtelenül, kimondhatatlanul, halálosan szeretném magát még egyszer látni egypár pillanatra. Okát sem tudnám megmondani, miért - mondanivalóm nincs semmi, csak egyszerûen látni óhajtanám egy-két percig, és menni tovább újból. Talán nyugodtabban mennék...

Nem tudom, ma már milyennek kellene lennem. Azt hiszem, itt a baj. Azelőtt bárminő voltam, mindenképp jó volt.

Miért idézget most engem? Miért hív, mit akar, miért gyötör még most is; hagyjon, élek, ahogy tudok, és nyugodt lehet: magát nem lehet elfelejteni, tudom, hogy magának csak ez fontos: magát nem lehet elfelejteni soha.