Bud Spencer

Tudom, hogy egyszer véget ér a földi létem, de még élek, és addig az élettel foglalkozom.

A filozófiám alapja, hogy "cogito ergo sum" - gondolkodni és létezni viszont csak akkor tudok, ha jóllakott vagyok.

Mindegy, hogy csapatban vagy egyénileg vagy nyertes, de ahhoz, hogy győzedelmeskedj, a maximumot kell hoznod.

Az agyam még mindig szeretné ugyanazokat a dolgokat csinálni, mint fiatalon, de a testem erre azt mondja: neked elment az eszed?

Amit nagyon nem szeretek ebben a világban, azok az emberek, akik energiát fektetnek bele, és hatalmat használnak fel arra, hogy másoknak ártsanak, alávetve ennek a gyengébbeket és a leginkább rászorulókat.

Az én természetes életfilozófiám az, hogy élvezd a nagyszerû dolgokat, amiket az élet adhat, és próbálj megbirkózni a rossz tapasztalatokkal.

Nagyon kíváncsi vagyok, mi jön az élet után a Földön. Biztos vagyok benne, hogy egy újabb kaland következik.

Az élet olyan, mint egy álom, ki szépet, ki rosszat álmodik.

A tapasztalatok segítettek hozzá, hogy becsülni tudjam a szabadságot. Hiszen ha nap mint nap megéljük, anélkül, hogy tettünk volna érte valamit, talán nem is tudjuk kellőképpen értékelni.

A logika épül a számokra, vagy a számok hozzák létre a logikát?

Sok színész úgy él, hogy küzd a saját személyiségével. (...) De nem mindenki ilyen. Akadnak nagy színészek, akik nem érzik szükségét, hogy sznobok legyenek.

A tanárok csodálatos misszionáriusok, akik arra esküdtek fel, hogy közvetítsék a tudásukat nyomorúságos fizetésük ellenére és ezer nehézség közepette. (...) Legalább el kellene gondolkodni annak a lehetőségén, hogy felelősségteljes feladatukhoz méltó elismerést kapjanak.

Én nem hiszek abban, hogy a "jobbak mennek el", a rosszak pedig megússzák, sőt abban sem, hogy az igaz hívők csodálatos módon meggyógyulnak, míg a többiektől megtagadják az égiek a gyógyulást. Szerintem a sors sakktábláján nincsenek különválasztva a jók meg a rosszak.

Sohasem értettem, hogy mi is az emberi civilizáció lényege, ha folyton csak öldökölni akarjuk egymást. Az igazság az, hogy az életet időnként eluralja a káosz, a véletlen, az esetlegesség.

A pénz jön és megy, ám a szeretet, a megbecsülés olyan valami, amit ha egyszer elveszítünk, csak fáradságos munkával lehet visszaszerezni.

A csendes többségnek mindig sikerül felülkerekedni, gyakran az uralkodó széliránnyal szemben is.

Sohasem követtük el azt a hibát, hogy rátelepedjünk a másik életére. A barátság nemtől független szeretet, és az a szeretet, ami börtönné válik, tönkreteszi a barátságot.

A sivatagban a hang csak a homokhoz ér el.

Életünk folyamán mindannyian felkelünk (ki korán, ki valamivel később), dolgozni megyünk, hogy megkeressük a napi betevőre valót, a végtelenségig ismételve ugyanazt, rossz, jó, vagy éppen kiemelkedő eredménnyel, esete válogatja. Ám ritkán tesszük fel a kérdést: vajon miféle anyagból gyúrtak bennünket? Talán félünk attól, hogy milyen választ kapnánk.

Mindannyian készek vagyunk a győzelemre, de a vereség mutatja meg igazán, hogy milyen fából faragtak bennünket.