C. W. Gortner

Mindenkinek van egy titka. Olyanok vagyunk, mint az osztriga, amely áttetsző héjai közé, a húsa mélyére temeti a homokszemet: mintha egy halálos sebet próbálnánk meggyógyítani. Néhányan egész életünket annak szenteljük, hogy megőrizzük titkunkat, elrejtsük mindenki elől, aki felfedné. Úgy óvjuk, akár a kagyló a gyöngyöt, de a végén, amikor már nem is számítottunk volna rá, mégiscsak azt kell látnunk, hogy a titkunk megszökött tőlünk.

A titkok, ők a világ alapkövei, belőlük építjük föl nagyszabású hazugságaink házát.

A titkok az acél, belőlük kovácsoljuk védpáncélunkat, belőlük szabjuk a brokátöltönyt a testünkre, és velük kendőzzük el félelmeinket, és ők óvnak, ők védelmeznek meg minket az elől az igazság elől, hogy végül mindannyian meghalunk.

Az újdonságnak hamar varázsa vész.

Vannak dolgok, amiket nem lehet hamisítani.

Mostanság olyan időket élünk, hogy csak a simulékony ember marad élve.

Mindegyikünknek, a leghitványabbnak is, jogában áll ismernie a származását.

A szerencse gyakran épp azokra mosolyog, akik a legkevésbé várnák ezt.