Charlaine Harris

Utáltam hazudni. Szinte mindig tudtam, hogy más mikor hazudik, ezért úgy éreztem, mintha nekem is hatalmas betûkkel fel lett volna írva a homlokomra, hogy "HAZUG".

Túl sok titkot tudtam már, amelyek közül szinte egyik sem volt az enyém. Az én titkom viszont sötét volt, és súlyos teher.

Azt mondják, amikor egy ajtó bezárul, valahol kinyílik egy másik. Csakhogy ők nem laktak az én házamban. Itt ugyanis a legtöbb ajtó mögött, amit kinyitottam, mindig valami félelmetes dolog rejtőzött.

Most van rám szükséged. És nekem is most van rád szükségem. Összeillünk. Ezt te is tudod.

A bontás mindig könnyebb, mint az építés.

Néha nem vagyok jó ember, és úgy tûnik, ez nem is javul.

Olyan vagy, mint egy szál fehér gyertya a szénbánya mélyén.

Ne keresd a bajt, az már amúgy is keres téged.

Sose gondold azt, hogy a boldogság csak úgy jár neked!

Néha az élet többet nyújt, mint amennyivel meg tudsz birkózni. Ilyenkor egyszerûen el kell fogadni.

Mindenkinek megvannak a saját titkai.

Túl sok titkot tudtam már, amelyek közül szinte egyik sem volt az enyém. Az én titkom viszont sötét volt, és súlyos teher.

Ha én egyszer sírni kezdek, akkor úgy néz ki, hogy nem tudom többet abbahagyni. Ledolgoztam előre a kisebb boldogtalanságok sírásadagját is.

Mondani akarom, hogy te vagy az én kicsikém, hogy öregen és ősz hajjal is szeretni foglak - akkor is, ha ez biztosan nem történik meg. Meg még azt is, hogy tudom, hogy örökké hûséges leszel hozzám - pedig ez sem történhet meg. Folyton falakba ütközöm, ha ki akarom fejezni, hogy szeretlek.

Megemeltem a fejem, és felé fordítottam. Találkozott az ajkunk. Kék színnel égő tûz volt, nem az a narancs és vörös lángolás, nem az a fajta hév: ez kék tûz volt. Egy pillanat múlva átölelt. A következő pillanatban már én is őt. Kezdtem nem érezni a csontjaimat, elernyedtem.

- Egy kis gondolkodási időt kérek. - Amíg...? - Amíg eldöntöm, hogy a szerelem megéri-e a szenvedést.

Ha te voltál már valaha igazán legyőzve, akkor tudod, hogy mire gondolok. Amikor téged igazán megvertek, rájössz, hogy te csak egy bőr boríték vagy, egy könnyen átszúrható boríték, ami sok folyékony és néhány szilárd szerkezetet tart össze, melyek ettől a bánásmódtól egyszerûen összezúzódnak és betörnek.

Néha ahelyett, hogy a megfelelő úton haladnál, letérsz a kitaposott ösvényről.

A legkellemesebb része a kapcsolatnak, hogy megosztod az életedet valaki mással. De az életem, nyilvánvalóan, nem volt elég jó ahhoz, hogy megosszam.

Nem tudom, hogy jó vagyok-e vagy rossz, de tudom, hogyan lehetnék más. (...) Ha te nem lennél, nyomorult lennék.