Chiara Lubich

Semmi sem rendezettebb, mint az, amit a szeretet rendez el, és semmi sem szabadabb, mint amit a szeretet köt össze.

Az élet örömei mellett - melyeket könnyû szeretni - észszerû, ha szeretjük a fájdalmakat is, sőt még bölcsebb, ha a fájdalmakat jobban szeretjük az örömöknél. Nagy segítség ez a számunkra.

Amikor a tiszta szeretet (...) találkozik a fájdalommal, szeretetté alakítja - mondhatnánk - átisteníti azt.

Ne elemezgessük túlzot­tan a fájdalmat, mert ha boncolgatjuk, akkor csupán emberi síkon mozgunk, ahol csak a fej­fájás, a fogfájás, egy esetleges daganat, egy csa­ládi viszály vagy más szerencsétlenségek létez­nek. Holott minden fájdalomban Jegyesünk, az elhagyott Jézus érkezik meg.

Bár különbségek léteznek, ez logikus, alap­vetően mindannyian ugyanolyanok vagyunk.

Ha mi szeretetből fordulunk testvé­rünkhöz, és ő szeretetből hallgat meg bennün­ket, akkor (...) a megpróbálta­tások könnyebbé, elviselhetőbbé válnak, s nem gátolják immár, hogy haladjunk előre.

Ha a foltot kimossák a ruhából, a ruha olyan lesz, mintha új lenne. Ki emlékszik többé a folt­ra? Így újból lehet hordani a ruhát. Ezt teszi Is­ten is: a gyónás után megbocsát, és mindent el­felejt. És ha Õ elfelejti, én miért emlékezzem rá?

Néha (...) alig várom már, hogy egy bizonyos dologgal végezzek. Például az egészségem mi­att minden nap kell sétálnom: és tényleg, néha alig várom, hogy vége legyen, mert nem fekte­tek nagy súlyt rá, nem túl érdekes, és nem is tûnik hasznosnak... Észrevettem azonban, hogy ha arra gondo­lok, hogy a jelen pillanatot éljem, mire a séta végére érek, teljesen felüdülök. Így van ez más dolgokkal is. Az ember a jelen pillanatra kon­centrál, és olyan, mintha repülne.

Nem helyes - szerintem - ha bárki is túlsá­gosan távolinak érzi magától a halált.