Christina Rickardsson

Amíg csak lélegzel, mindig tehetünk úgy, mintha lenne remény.

A fájdalom, a gyász, a harag, a gyûlölet, a zavarodottság, a frusztráció, a keserûség, a veszteség, a magány, a bûntudat, a csalódottság, a félelem és a lekötelezettség egyaránt káoszhoz vezethet, ha az érzéseknek túl nagy a mozgásterük, és egyesíthetik erejüket.

Az ember szövögetheti az ábrándjait, de a valóság egészen más. Az élet az élet, és nyolcévesen semmi értelme sokat töprengni rajta fölöslegesen.

Egy mondás szerint, ha szeretünk valakit, akkor meg kell adnunk a szabadságát, és ha szerencsénk van, egyszer visszatalál hozzánk. Én ugyanezt a megközelítést társítom a gyûlölethez: ha sikerül elengednünk a gyûlöletet, szabaddá válunk. A gyûlölet elemészt.

Ezerféle módon címkézhetjük, amit teszünk és akik vagyunk, de ezek csak szavak, és a szavak nem érnek fel a tettekkel. Az embert a tettei határozzák meg.

A szeretetet nem lehet megvásárolni, legyártani vagy kicsalni valakitől. Olyan ajándék, amelyet döntés kérdése adni és elfogadni. Önzetlen, és talán hegyeket nem képes megmozgatni, de valami még jobbra képes: életet ment.

Ritkábban bánjuk meg, hogy kimondunk valamit a szeretteinknek, mint a ki nem mondott dolgokat.

Egy kapcsolatot kölcsönkaptunk csak, és amikor véget ér, akkor legyünk hálásak azért, hogy egyáltalán részünk volt ebben a megtiszteltetésben, hogy viszonzás nélkül is annyit kaphattunk.

Semmi jót nem várhatunk, ha a múltat sírjuk vissza. Ami régen volt, ma már nem érvényes.