Cormac McCarthy

Egy pontatlan térkép alapján tájékozódni mindenképpen veszélyesebb, mintha valakinek egyáltalán nincsen térképe, lévén hogy egy hibás térkép hamis elbizakodottságot ébreszthet az utazóban, és könnyedén megeshet, hogy az illető nem hagyja, hogy azok az ösztönös megérzések vezessék, amelyekre máskülönben hagyatkozna. (...) Aki hibás térképet követ, az a vesztébe rohan.

Nem tudja senki, csak a mindenható, hogy milyen mércén porciózza ki az adományait. Csak az a biztos, hogy nem igazságosan mér, és én azt hiszem, nem is tagadná, ha nekiszegeznéd a kérdést.

Az ember a játékra született. És nem másra. A gyerek is tudja már, hogy a játék nemesebb, mint a munka. És tudja azt is, hogy a játék értelme nem a játékban magában van, hanem abban, hogy mennyire értékes az, amit a játékban kockára teszünk.

Az a nagy igazság (...), hogy ezen a világon minden lehetséges. Ha nem születésetek óta látjátok már, miáltal megszoktátok minden furcsaságát, csak akkor láthatnátok igazán, hogy micsoda bûvészmutatvány ez a világ, minő lázas álomkép s önkívület, melyet elképesztő rémek és szörnyetegek népesítenek be - vándorló karnevál és utazó cirkusz, melynek végcélja hosszú barangolás után a sárban valami mondhatatlan s felfoghatatlanul vészterhes végzet.

Tudod, mi a sorsa az olyan népnek, amely nem képes rá, hogy magát kormányozza? Úgy bizony. Mások fogják kormányozni őket maguk helyett.

Nagy rejtély ez az egész élet. Az ember sose tudja, hogy mit is akar igazán, mert nincsen hozzá elég esze. Csak azt tudhatná, hogy a szíve mit akar, azt meg nem akarja tudni. Jobb is. Jobb, ha nem kutakszik, hogy mi van a szívében. Mert nincsen olyan teremtmény, akinek az van a szívében, amire a Jóisten megteremtette. A legkisebb bogárkában is benne lakik az aljasság, de amikor az embert teremtette az Isten, maga az ördög tartotta neki a gyertyát. Az ember az mindenre képes.

Mindenki a maga végzetét hajszolja s nem a másét (...). Nem választhatunk. Aki felismeri a végzetét s mégis az ellenkező irányt választja, végül éppúgy ugyanoda ér s éppúgy számot kell adnia ugyanabban a szabott órában, mert minden ember sorsa és végzete éppen akkora, amekkora a világ, melyben lakozik, és amelyben minden ellentét egyaránt benne foglaltatik. (...) Az egyenes és a görbe út végül is egy és ugyanaz, és most, hogy itt vagy, mit számítanak az évek, melyek elteltek azóta, hogy utoljára találkoztunk? Oly téveteg az emberi emlékezet, és ami megtörtént, alig különbözik attól, ami sohasem létezett.