Csingiz Ajtmatov

Az emberek kíméletlenek azzal, aki nem tudja tiszteltetni magát.

Sokan nem is annyira betegségbe halnak bele, mint olthatatlan, gyötrő, örökös szenvedélyükbe, hogy többnek lássák őket, mint akik.

Az embert nem a kor véníti meg, nem az évek múlása, hanem az, ha úgy érzi, eljárt felette az idő.

Vannak emberek, akiknek semmiből sem áll megbántani, elkeseríteni a másikat, csak hogy felülkerekedjenek, csak hogy érezzék hatalmukat.

Mindannyian egyformák vagyunk. Akkor emlékezik barát a barátra, amikor az életnek vége szakad, amikor valaki súlyosan megbetegedik vagy meghal. Akkor bezzeg megvilágosodik előttünk hirtelen, milyen nagy veszteség ért bennünket, ki volt az illető barát, miről nevezetes, miféle tetteket vitt véghez.

Bármibe fogsz, egyszer vége szakad. Minden vízfolyás egyszer végéhez ér, minden tûz egyszer kialszik, minden edény egyszer eltörik, kő szétporlad, halandó meghal. Attól boldog az ember, hogy a világot megismeri, s nyomot hagy maga után.

Senkinek sem tilthatod meg, hogy gondolkozzék, hogy kívánjon valamit, hogy ábrándozzék valamiről. Az emberek éppen abban különböznek az állatoktól, hogy gondolkodásra képesek.

A jó feleség a rossz férjből középszerû embert csinál, a középszerûből jót farag, s a jó férjet világhíressé emeli.