Csontváry Kosztka Tivadar

Istentelenül pedig, kérdem, mi célja van az embernek a földön?

Kell, hogy az embernek megadassék a képesség a szép felismerésére, a gyönyörûségre. Ezt elérheti, ha tisztán vannak tartva az érzései, ha szerényebben, kevesebb munkával megél s ráér a pihenésre s a pihenésben a bölcseletre, az isteni természet ismeretére. Ebben a kialakulásban él a mai ember, keresi az igazat, a szépet s önmagát... Keresi önmagát és az Istenbe vetett bizalmát. Az Isten megközelítésére feltétlenül szükséges, hogy az embernek tiszta legyen az érzése, befolyástalan a gondolatmenete.

Maradandó alkotást csak az igazságból meríthetünk, az igazságot csak az Istentől nyerhetjük.

Én feláldoztam az életemet megtudandó, mi a való, hogy fejlődik ki a világ és hogy fejlődik tovább, mert minden, ami van, a pozitívum akaratából fejlődött ki s ami lesz, a pozitívum kinyilatkoztatása alapján fog kifejlődni.

Nézni nézhet mindenki, de látni csak az láthat, akit az Isteni gondviselés ezzel a képességgel különösen megáldott. És ezek a különös képességgel megáldott emberek vannak hivatva az ember mûvelődéstörténelmét gyarapítani.

Csendes szerénységben él a cédrus, ezredekre kiható türelemmel - türelemmel kell élnie egy nemzetnek is, amíg a koronáját nem éri el.

Akinek megadatott a képesség az alkotásra, annak megadatott a képesség a halhatatlanságra.

Az élet nem elmélet, az élet valóság, amely kötelességgel jár mindennel és mindenkivel szemben.

A kinyilatkoztatás (...) arról győzött meg, hogy bizonyos magasabb hatalommal, avagy akaraterővel állok összeköttetésben, talán a világteremtő hatalommal, azzal a pozitívummal, amit mi sorsnak, láthatatlan mesternek, talán Istennek nevezünk, avagy a természet erejének véljük.