Czárán Gyula

Be sokan vannak, kik szerencsétlenek és nem képesek örülni a jónak, csupán azért, mert nem próbálták még a rosszat soha.

Nincsen olyan nyomorúság, amibe belé ne törődnék az ember, ha lassankint, fokozatosan jut bele.

De hiába! nincsen olyan boldogság, amit néha egy-egy kis felhő, habár csak futólag is, el ne homályosítson, vagy éppen egy kis fröccsel hébe-hóba nyakon ne öntsön. Ez már így van az emberi életben. A felhő aztán elvonul, a zápor megszûnik, az ég újra kiderül s mosolygása most, a ború után, kétszeresen jól esik.

Sokszor megesik ez: a büszke férfi ész megakad, megfeneklik; s a kátyúba süllyedt szekeret azután csak úgy lehet szárazra vontatni, hogy segélyfogatot akasztunk elébe: az asszonyi furfangot.

Egy asszony többet tud kívánni, mint amennyit száz férfi teljesíteni képes.

Mondd hát ember, ugyan mit is vétett A természet olyan szörnyüt néked, Hogy természetesnek lenni restelj, `S mi csak rá emlékeztet vesd el?