Daniel Glattauer

- Miből lesz a boldogság? Mondd meg, úgy szeretném tudni!!! (...) - Biztonságból, meghittségből, közös dolgokból, önzetlen odaadásból, élményekből, megérzésekből, eszmékből, elképzelésekből, kihívásokból, célokból. És a lista még korántsem teljes.

Számodra a "mi dolgunk" mindig is azt jelentette, és máig is kizárólag csak azt jelenti, hogy te mit jelenthetsz nekem. Attól függ ugyanis, hogy én mit jelentek neked. Vagyis, ha sokat jelentesz nekem, akkor én is jelentek neked valamit. Ha nem sokat jelentesz nekem, akkor én sem jelentek neked semmit.

Ilyen hosszú ideig tartó szoros, meghitt, sokat ígérő, lefékezett, szakadatlan, meg-megszakított, beteljesült, beteljesületlen virtualitás után szeretnélek végre, sőt legvégül egy óra hosszat valóságosan látni.

Hatalmas hajókofferek és kincsesládák vannak tele bennem az irántad való érzelmekkel. De a hozzájuk illő kulcs is ott van.

Számunkra nincs értelmes folytatás. De van méltó befejezés.

Te soha nem vagy a terhemre. Ezt tudod. Különben saját magamnak lehetnék a terhére, ugyanis te a részem vagy. Mindig magammal cipellek, keresztül-kasul a földrészeken és az érzelmek tájain, mint vágyképet, mint a teljesség illúzióját, mint a legeszményibb szerelmet.

Megjött a kedvem ahhoz, hogy a lehető leghagyományosabb módon ismerjek meg egy nőt: először meglássam, aztán meghalljam a hangját, aztán megérezzem az illatát, aztán talán meg is csókoljam. És valamikor, később, egyszer, talán, írjak neki egy e-mailt is. Ennek a fordítottja - az az út, amelyet mi választottunk - őrületesen izgalmas volt, és ma is az, de nem vezet sehova.

A zene maga az élet, és amíg szól, semmi nem hal meg örökre.

Régi szép időket nem lehet visszahozni. Mint ahogy a jelzője is jelzi, ezek az idők régen voltak. Az új idők soha nem lehetnek olyanok, mint a régiek. Ha megpróbálnának olyanok lenni, akkor réginek és elhasználtnak tûnnének fel, olyannak, mint azok, akik visszasírják őket. Soha nem szabad a régi időket siratni. Aki a régi időket siratja, az öreg és gyászos.

Maga nem olyan számomra, mint egy átlagos barát. Maga sokat jelent nekem, nagyon sokat. (...) Maga az, aki megválaszolja a fel nem tett kérdéseimet.

Amikor meglátom, hogy e-mail érkezett magától, gyorsabban kezd dobogni a szívem. És ez így van ma éppúgy, mint tegnap, és hét hónappal ezelőtt.

A "családi életben", mint olyanban semmi keresnivalója a tökéletességnek, csak a kitartásnak, a türelemnek, a megbocsátásnak és a gyerek kificamodott karjának.

A meghitt kapcsolat nem az egyedüllét időszakos megszakítására, hanem megszüntetésére való.

Én ilyen vagyok, a legrosszabbat kell feltételeznem, hogy megedzhessem az immunrendszeremet, amely aztán majd segít elviselnem, ha a feltételezésem igaznak bizonyul.

A "valóságos életben", ha azt akarjuk, hogy jól mûködjön, és ha békében akarunk élni, örökösen kompromisszumokat kell kötnünk a saját érzelmeikkel: EZT nem szabad túlreagálnom! AMAZT figyelembe kell vennem! ERRÕL nem vehetek tudomást! Érzelmeinket állandóan hozzáigazítjuk a környezetünkhöz, kíméljük, akiket szeretünk, belebújunk a mindennapok száz és száz apró szerepébe, kiegyensúlyozunk, kimérünk, mérlegelünk, hogy ne veszélyeztessük a nagyobb szerkezetet, amelynek magunk is része vagyunk.

Túlságosan individualista vagyok ahhoz, hogy hagyjam magam begyömöszölni egy mindenkit egy kalap alá vevő és meglehetős gyûlölettel emlegetett hímnem többes számába. Rám ne következtessen abból, hogy milyen a többi férfi. Ez sértő rám nézve, méghozzá nagyon!

A dolgok mindig úgy alakulnak, ahogy akarjuk, hogy alakuljanak.

- Azért az szomorú (...), hogy már nincs mit mondanunk egymásnak. - Lehet, hogy soha nem is volt. - Ahhoz képest egész jól elbeszélgettünk egymással. - Némán beszélgettünk. Csak üres szavakat váltottunk.

Sokat gondolok magára, reggel, délben, este, éjszaka és a közbeeső időben, meg közvetlenül előtte és utána, és alatta is.

Maga nem akárki. Ha valaki nem akárki, akkor az maga. És különösen nem nekem. Olyan, mintha a hétköznapjaimat végigkísérő belső hangomnak a második szólama lenne. Párbeszéddé változtatta a belső monológomat. Gazdagabb lett magától a lelki életem.