Daniel Tammet

A szerelem semmi máshoz nem fogható; nincs jó vagy rossz módja annak, ahogy beleszeretünk valakibe, nincs matematikai egyenlet a szerelemre és a tökéletes kapcsolatra.

A barátság egy kényes, fokozatos folyamat, amit nem szabad siettetni vagy azonnal megragadni, hanem engedni és ösztönözni kell, hogy haladjon lassan a maga útján. Úgy képzeltem el, mint egy pillangót, amely egyszerre szép és törékeny, és amelyik ha egyszer elszáll, akkor már a levegőé lesz, és minden kísérlet arra, hogy elkapjuk, csak elpusztítja.

Egy kapcsolat sikerének nem az a kulcsa, hogy a felek összeillők legyenek, hanem hogy szeressék egymást. Ha szeretsz valakit, gyakorlatilag minden lehetséges.

Minden egyes nyelv lépcsőfokként mûködhet egy másik felé. Minél több nyelven tud valaki, annál könnyebb lesz megtanulnia egy újabb nyelvet. Ez azért van, mert a nyelvek valahogy olyanok, mint az emberek: rokon nyelvek "családjaiba" tartoznak, amelynek tagjai bizonyos tulajdonságokban hasonlítanak egymásra. A nyelvek hatnak is egymásra, és kölcsönöznek is egymástól.

A törékeny szóról az üveg jut eszembe: egy "törékeny békét" úgy képzelek el, mint egy üveggalambot. A kép segít értelmezni, hogy a béke bármelyik pillanatban összetörhet.

Ahogy a Mona Lisát vagy egy Mozart-szimfóniát, a pi-t is önmagáért szereti az ember.

Azt mondják, mindenki életében előfordul egyszer-egyszer egy tökéletes pillanat, a béke és harmónia megtapasztalása, mint például amikor lenéz az Eiffel-torony tetejéről, vagy egy hullócsillagot bámul fent az égbolton. (...) Ezeket a pillanatokat úgy képzelem el, mint az életutunk teljes hosszán szétszórt darabkákat vagy szilánkokat. Ha valaki valahogy össze tudná őket gyûjteni, akkor kapna egy tökéletes órát vagy akár egy tökéletes napot. És azt hiszem, abban az órában vagy azon a napon közelebb kerülne a titokhoz, hogy mit is jelent embernek lenni. Olyan lehet, mint egy pillanatra meglátni a mennyországot.