Delia Owens

Egy anya sose hagyja el a gyerekeit. Nem képes rá.

Az embernek nem eshet bántódása, ha egy torkolat túloldaláról szeret valakit.

Megérinteni valakit annyit jelent, hogy az ember egy részét odaadja másnak, és azt a részét soha többé nem kapja vissza.

A galambok egymás között épp annyit civakodnak, mint a sólymok.

Az igazi férfi az, aki nem szégyell sírni, aki szívvel olvas verset, a lelkében érzi az operát, és mindent megtesz, ha meg kell védeni egy nőt.

A barátnők csapata egyszerre a leggyengédebb és legkeményebb hely az egész világon.

A lánytestvérek, a barátnők már csak ilyenek. Összetartanak, még a sárban is.

Az érdemtelen fiúk mindig nagy zajt csapnak.

A szerelem sokszor nem mûködik. De még ha kudarc is a vége, akkor is odaköt másokhoz, és igazából ez a lényeg, a kötődések.

Az arcokon nyomot hagy az idő, de a szem ugyanaz az ablak marad, mint egykor volt.

Az őszi levelek nem hullanak, hanem repülnek. Ráérősen kószálnak, mert nem lesz több lehetőségük a magasban szárnyalni. Visszaverik a napfényt, kavarognak, vitorláznak, és ide-oda libbennek a széllel.

Ha valaki érti, mi az a magány, a hold biztosan.

Most engednem kell. Elengedni téged. A szerelem túl sokszor Késztet maradásra. Túl ritkán ad okot A csendes távozásra.

A magánynak saját iránytûje van.

Én sosem gyûlöltem az embereket. Õk gyûlöltek engem. Õk nevettek ki engem. Õk hagytak el engem. Õk zaklattak engem. Õk támadtak meg engem. És igen, megtanultam nélkülük élni. Nélküled. A mama nélkül. Mindenki nélkül.