Diane Ackerman

Minden párnak megvannak a maga gügyögős játékai, amiket titkolnak mások előtt, és mindannyian visszacsúszunk néha a gyerekkorba, mert hiába felnőtt korban házasodunk, a házastársak nem felnőttek, hanem megnőtt gyerekek, akik továbbra is örömüket lelik abban, hogy gyerekek lehetnek.

Vallásról józan ésszel beszélni? Túl veszélyes. Inkább rejtsük el a vallást a kritikus gondolkodás elől! Az emberi erkölcs szabályait kiterjeszteni az állatokra? Lejtős terep. Jobb rá se lépni. (...) Élj csak tovább automata üzemmódban! Tedd, amit kell, mint egy robotpilóta!

Ki tudja, miért alkot két ember egy párt, azt a kis birodalmat, amit kölcsönösen védenek és becsülnek? A párok olyanok, mint a puzzle-darabkák, amik épp csak annyira érintkeznek egymással, hogy ne essenek szét: sosem illeszkednek tökéletesen, de passzolnak egymáshoz.

Európa gazdag örökséget tudhatott magáénak tündérmesékből, amelyeket - néha szinte valóságos, máskor gyönyörûséges képzelet szülte - beszélő állatok népesítettek be, hogy a gyermekek fantáziáját lángra gyújtsák, a felnőtteket pedig visszavarázsolják a gyermekkor dédelgetett odújába.

A megszállás mindenkit megfosztott a mindennapi élet sok-sok fûszerétől, és egy olyan valóság csapdájába ejtett, amelyben kizárólag az alapvető dolgok számítanak, és azok aztán le is csapolják az ember energiájának, idejének, pénzének és gondolatainak java részét.

Brutalitása miatt a világ nem is olyan régen még megvetéssel tekintett a középkorra, és most mégis újra itt van, ereje teljében, a törvénytelen szadizmus, amit a vallás és a civilizáció minden varázsa sem tud elkendőzni.

A háború nem csak elválasztotta egymástól az embereket (...), de a barátságokat is intenzívebbé tudta tenni, és szíveket is felgyújthatott; minden egyes kézfogás ajtót nyitott meg vagy sorsot kormányozott.

Miért van az, hogy "az állatok néha mindössze néhány hónap alatt képesek elfojtani magukban a ragadozót, míg az emberek több évszázados csiszolódásuk dacára máról holnapra bármely vadállatnál kegyetlenebbé tudnak válni"?

A gettó rengeteg ember számára eltörölte a mindennapi élet finom miszticizmusát, az olyasféle dolgokat, mint az egyedüllét, a szabad akarat és mindenekelőtt a hit, amely lehetővé teszi, hogy az ember éjszaka lefeküdjön és könnyûszerrel átadja magát az alvásnak.

Ha az olyan, érzésből jött szavaknak, mint anya, feleség, nővér, akkora a hatalmuk, hogy képesek megváltoztatni egy gazember hangulatát és legyûrni gyilkos ösztöneit, akkor talán mégiscsak reménykedhetünk az emberiség jövőjében.

Abban a pillanatban, hogy valaki megszeretett valamit, az elveszíthetővé vált.

Vannak pillanatok, amikor az ember úgy érzi, hogy a véletlen szándékosan a kárunkra keveri a kártyákat, jóllehet, ha a dolgok mélyére ásunk, rádöbbenhetünk, hogy a legtöbb esetben szó sincs véletlenről. Valaki keveri a kártyákat, az igaz, csak éppen nem a véletlen.