Dobray Sarolta

Nincs is más értelme semminek, csak a család. Ez az élet, és én ezt szeretem.

Nekem minden szép, úgy tudom látni. Ha nem is látom rózsaszínûnek az eget, látom a fehér, hab alakú felhőket, meg ahogy a repülőcsíkok olyan formás x alakban keresztezik egymást. Ez mind szép. Csak jóllakjon az ember, evés után legyen mit innia, ivás után legyen alkalma lepihenni, pihenés után pedig megfogni a munkát. Mi kell még?

Sokan meghaltak már körülöttem, akiket szerettem, ők hiányoznak. De ezen kívül boldog ember vagyok. Nem kesergek, nem nyafogok, megcsinálok mindent, amit kell. Boldoggá teszem magam, és mások is boldoggá tesznek engem. Mert én annak is örülök mindig, ha csak hozzám szólnak.

Azt mondják, hogy a szakadék legaljára el kell jutni ahhoz, hogy az ember kifelé lásson. Mert amíg lefelé zuhan, addig nem lát.

A félelem éle is belecsorbul a megszokásba.

Én félek a haláltól... a színpadon el lehet játszani a halált. Az életben nem lehet.

A szegény meg a gazdag amúgy ugyanolyan ember. Mondják, amaz ott a szegény világ, emez itt a gazdag. Nincs ilyen, egyetlen világ van. Itt is meg kell felelni, és ott is. Csak mindenhol más eszközzel. Itt kezedben van a pénz, és rajtad függ, hogy manipulatív módon használod, vagy tisztességesen. A te felelősséged. Előbbire nagyobb a csábítás. Itt másképp lehetsz szemét, ott is másképp. Itt több boldogság jön be a lehetőségekből, mert vannak egyáltalán lehetőségek.

Az emberi természet felfoghatatlan... senkinek sem tudjuk, mi van a homloka mögött.

Ha két ember szereti, becsüli egymást, komolyan veszik az együttélést, és egymással kölcsönösen kompromisszumban élnek, netán egy-két gyerek is sikerül ebbe, akkor gyönyörûséges tud lenni egy élet. De ehhez az embernek hinnie kell magában.

Vannak tények, szárazak, amik kimondva fejbe kólintják az embert. Például ez itt: hét gyerekkel maradt teljesen egyedül a monoki apuka, amikor a nyolcadikkal várandós felesége otthon holtan összeesett. Aztán jön az élet, amit azután is csinálni kell. Mindenképpen.

Én többször elképzeltem, hogy föladom. De nem adom föl. Rövid az élet, hosszú a sír. Élni kell, élni, amíg csak lehet.

Az élet ilyen, mindig jön egy banánhéj.

Soha nem a saját történetünk a legszínesebb, a legtanulságosabb.