Don Winslow

Minden konfliktus alaptétele, hogy egy bizonyos ponton mindkét fél úgy érzi, vesztésre áll. Igaz ez a háborúkra, csatákra, perekre meg a sztrájkokra is.

Az ember idealistaként vág neki az életnek, ha úgy tetszik, erkölcsileg szilárdan, ám erkölcsi szilárdsága apró darabonként mállik szét, mígnem kimerül, és olyasmiket tesz, amire soha nem számított volna. Vagy amitől mindig is félt, hogy egy nap megteszi. Vagy valami ilyesmi. Az ember azt hinné, van egy töréspont, egy döntő pillanat, amikor minden megváltozik, de nincs ilyen. Nem, a dolog nem drámai, pusztán a szétmállás unalmas, monoton folyamata, mígnem végül elfogy a cérna.

Ha a válasz nincs a jelenben, rendszerint a múltban rejtőzik.

Az ünnepek kemény időszakok a magányos embereknek, az egyedülállóknak, az özvegyeknek, és leginkább talán az elváltaknak, akiknek magányához a megbánás keserûsége társul.

Nem az a pokol, ha az embernek nincs választása. Az a pokol, ha borzalmas dolgok közül kell választani.