Ugrás a tartalomra
Idézetem
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
×
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
Szerző
Edward O. Wilson
Hiszek az erkölcsi értékek függetlenségében, beleértve az Istentől való függetlenségüket is, illetve hiszem, hogy az erkölcsi értékek pusztán az embertől erednek; Isten létezése külön kérdés.
Ha a történelem és a tudomány tanított valamit nekünk, akkor azt, hogy a szenvedély és a vágy nem ugyanaz, mint az igazság.
A vak hit nem elegendő, bármilyen szenvedélyesen fejezik is ki.
A vezeklés és az áldozás, melyek majdnem egyetemesek a vallásos gyakorlatban, a felsőbbrendû lénynek való megadás cselekedetei. A dominancia-rangsor egyik formáját jelentik, amely viszont a szervezett emlőstársadalmak általános vonása. (...) Az állatok kifinomult jelzéseket használnak a hierarchiában elfoglalt helyük hirdetésére és megtartására. (...) [A rhesus majom] közeli tárgyakra mászik fel, hogy megőrizze a riválisai feletti magasságát. (...) Egy másik bolygó viselkedéssel foglalkozó tudósai azonnal felismernék a szemiotikai hasonlóságot.
Ha a vallási mítosz nem létezik valamely kultúrában, akkor hamar kitalálják, s ez valóban így történt, több ezerszer a történelem során. Az efféle megkerülhetetlenség minden fajnál az ösztönös viselkedés jele.
A természet szeretete a vallás egyik formája, a természettudósok pedig annak papságaként szolgálnak. Hisszük, hogy ez az istennő kivezet minket a sötétségből a fényre. Azok, akik követik, megkapták minden vallás végső ígéretét: hagyjuk, hogy a természet örökkévaló legyen ezen a bolygón, és mi, mint faj, magunk is elnyerjük az örökkévalóságot.
Minden tetem egy ökoszisztéma. Minden lehullott madár, partra vetett hal, megfeneklett bálna, bomló farönk, leszakított virág arra van ítélve, hogy óriásmolekulák konglomerátumából - az univerzumban ismert legösszetettebb rendszerből - jóval kisebb szerves molekulák felhőivé és sodródásaivá alakuljon. A bomlás folyamatát dögevők irányítják a természetben, keselyûkkel és dongólegyekkel kezdődően, gombákkal és baktériumokkal végződően.
Az emberiség legfőbb baja abból adódik, hogy kőkori érzelmeket őrzünk és középkori gondolkodással élünk, miközben istenekhez mérhető technológiát használunk.
Ha az emberi tevékenység a fajok tömeges kihalásához vezet, akkor ez olyan súlyos bûn, amit a jövő nemzedékek legkevésbé sem fognak megbocsátani nekünk.
Fulladozunk az információáradatban, miközben bölcsességre áhítozunk. A világot tehát a szintetizálók mozgatják majd, a megfelelő időben a megfelelő információkat összeilleszteni, azokról kritikusan gondolkodni és a fontos döntéseket bölcsen meghozni képes emberek.
Az emberi viselkedést főleg a kultúra uralja, így a társadalmak közötti különbségek talán mind kulturális eredetûek.