Egyed Emese

Minden évben van születésnap, S baráti körben jó a torta. Akinek nem jut, sírjon. Sírhat! Bús térdét verdesse az orra!

Serdülj nagyra, mint a kóró, ne féld az idő karmait,

Emlékszel? Fázott a kezed. Õszt emlegettünk s féltünk tőle. (...) Leheletemmel ujjaid szívesen melengetném: hol vagy? Szederágat horzsol a fény. Ma nem találkozunk. Sem holnap.

Dehogy szeretlek! Nem szeretlek. Fénybe sem, árnyba sem követlek, meg sem kövezlek, meg sem látlak, látni sem, tudni sem kívánlak, szavad is szólhat bárki másnak, lényedből eltûnt a varázslat, tán nem is volt, csak képzelődtem, köd vagy! Maradj is köd a ködben.

Ha világgá mehetnék, akkor a tegnapokból, jobb magamból megmenteném, amit lehet; neked adnék jövőt, hitet, fekhelyet lombos fûzfaágból; s ha kívül-belül mégis fázol, nem engedném el a kezed!

Az vagy-e, ki voltál? Aki szépen szóltál. Az vagy-e, (voltál-e) akinek láttalak, véltelek?