Emmanuel Carrere

Az élet igazságtalan, és nincs egyenlőség az emberek között. Egyesek szépek, mások csúnyák, egyesek jó családba születnek, mások szegények, egyesek fényes sikert érnek el, mások ismeretlenek maradnak, egyesek okosak, mások ostobák... Egész egyszerûen ilyen az élet.

Isten országa egyszerre a fa és a mag, az, aminek be kell következnie, és az, ami már ott van. Nem túlvilág, hanem a valóságnak egy olyan dimenziója, amely a leggyakrabban láthatatlan marad előttünk, időnként viszont titokzatos módon előbukkan, és ebben a dimenzióban talán nem értelmetlen azt hinni, a kézzelfogható bizonyossággal szemben, hogy az utolsók elsők lesznek, és fordítva.

Senki sem mondta, hogy a bölcsnek vissza kell utasítania a szerencse adományait. El kell viselnie a betegséget, ha az jutott ki neki, de örülnie kell, ha egészséges. Nem szabad szégyellnie, ha beteges vagy nyomorék, de jobb, ha szép termetû. A gazdagság meg úgy szerez örömet a bölcsnek, mint a szél a hajósnak: nem baj, ha nincs, de jobb, ha van.

Az élet értelmét keresni, bepillantani a kulisszák mögé, azt a végső valóságot kutatni, amelyet sokszor Isten néven emlegetünk, illúzió (...), vagy legjobb esetben is olyan vágy, amelyet egyesek éreznek, mások meg nem. Az előbbiek nem ismerik jobban az igazságot, nem járnak előrébb a bölcsesség útján, mint azok, akik könyvek írásával vagy növekedési pontok generálásával töltik az életüket. Olyan ez, mint hogy van, aki szőke, van, aki barna, van, aki szereti a spenótot, van, aki nem. Az emberek szellemi értelemben két csoportba sorolhatók: az egyik hisz a mennyben, a másik nem; az egyik úgy gondolja, hogy azért vagyunk ebben a változó és fájdalommal teli világban, hogy megtaláljuk a kiutat, a másik egyetért azzal, hogy a világ változó és fájdalommal teli, de ez nem jelenti azt, hogy volna kiút.

Az igazságnak nem a hazugság az ellentéte, hanem a bizonyosság.