Ugrás a tartalomra
Idézetem
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
×
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
Szerző
Francis Scott Fitzgerald
Amit elveszítünk, az sokkal édesebbnek tûnik utólag. Tudom, hogy így van, mert egyszer nagyon akartam valamit, és meg is szereztem. Ez volt az egyetlen dolog, amit igazán akartam életemben... aztán, amikor az enyém lett, porrá omlott a kezeim között... és ebből megtanultam, hogy az ember nem szerezhet meg magának semmit, egyáltalán semmit. Mert a vágyaink becsapnak.
Mindig elszomorító, ha új szemmel nézünk arra, amit korábban igyekeztünk megszokni.
Magatartásunk alapja lehet kemény szikla vagy süppedékes mocsár, de bizonyos határon túl ez az alap sem számít.
Fiatal emberek vallomásai - vagy legalábbis az, ahogyan kifejezik magukat - rendszerint nem túl eredetiek, és nyilvánvalóan elfojtások torzítják szavaikat.
Hiszünk a mámorító jövőben, ami évről évre távolabb kerül tőlünk. Ma sem sikerült elérnünk, de sebaj, majd holnap gyorsabban futunk utána, messzebbre nyújtjuk a kezünket, és akkor majd egyszer, talán, tovább küzdünk hát, evezünk az ár ellen és sodródunk napról napra a tegnap felé.
Az elveink tizennyolc éves korunkban hegycsúcsok, ahonnan széttekintünk, negyvenöt éves korunkban barlangok, ahol elrejtőzünk.
Örülök, hogy lány lett. És remélem, őrült lesz. Mert ez a legjobb, ami egy lányból lehet ezen a világon. Egy gyönyörû kis őrült.
Hiszünk a mámorító jövőben, ami évről évre távolabb kerül tőlünk. Ma sem sikerült elérnünk, de sebaj, majd holnap gyorsabban futunk utána, messzebbre nyújtjuk a kezünket, és akkor majd egyszer, talán, tovább küzdünk hát, evezünk az ár ellen és sodródunk napról napra a tegnap felé.
Mindnyájunknak meg kell tanulnunk, hogy addig mutassuk ki a barátságunkat a másik iránt, amíg él, nem pedig a halála után.
Mindenki azt gyanítja magáról, hogy birtokában van, ha többnek nem is, de egyetlen alapvetően fontos erénynek.
Ember és ember között sem az intelligencia, sem a származás nem jelent olyan mélyreható különbséget, mint az, hogy beteg-e valaki vagy egészséges.
Nincs olyan tûz vagy frissesség, amely egyenértékû tudna lenni azzal, amit egy férfi szívében légvárként felépít önmagának.
Az elkövetkező napokon, heteken át a könyvei nem voltak többek, csak bútordarabok, a barátai csak emberek, akik valami elmosódott külvilágban éltek és járkáltak, ahonnan ő igyekezett megszökni - az a világ hideg volt, és metsző szelek fújdogáltak benne, ő pedig egy pillanatra belátott egy meleg házba, ahol tüzek lobogtak.
Felépítette magának a reményt álmainak anyagából, mely persze törékeny kis remény lett, naponta több tucatszor darabokra hullott és elpárolgott (...), de azért mégiscsak remény volt.
Nem tudom, vajon igazi vagyok-e, vagy csak az egyik regényem hőse.
Mutassatok nekem egy hőst, és írok nektek egy tragédiát.
Egyetlen nagy gondolat sem született még értekezleten. De egy halom ostoba elképzelés ott lelte halálát.
Mielőtt valakit megítélnél (...), jusson eszedbe, hogy ezen a világon nem mindenkinek adatott meg mindaz a lehetőség, ami neked.
Azzal, aki rosszul vezet, csak addig nem történik baj, amíg egy másik rossz vezetővel nem akad össze.
Nincs nagyobb zûrzavar, mint az egyszerû elme zûrzavara.
1
2
Következő »