Francois Lelord

A nők igen bonyolultak, még egy pszichiáternek is.

Mindig akadt férfi az életében, de valahogy sosem volt jó: ha kedves volt, nem találta izgalmasnak; ha izgalmas volt, nem találta túlságosan kedvesnek; ha pedig sem kedves, sem izgalmas nem volt, nem értette, mit keres mellette.

A szerelem a szenvedések kimeríthetetlen forrása.

Miért bájologtam ostoba módon azzal a lánnyal (/fiúval), mikor tudtam, hogy szenvedést okoz neki? Miért hagytam, hogy udvaroljon neki az a barom, anélkül, hogy különösebben reagáltam volna, mint aki nagyon biztos a dolgában, vagy éppenséggel nem elég biztos. Hogy voltam képes válasz nélkül hagyni, mikor közös jövőnkre célozgatott, pedig akkoriban más vágya sem volt, mint hogy szerethessen, és kettőnkről álmodozott?

Egy tehénből soha nem lesz paripa, még egy jó pszichiáter segítségével sem. Jobban teszi, ha inkább keres egy szép legelőt, ahol mások örülnek a tejecskének, mintha megpróbál a lóversenypályán vágtázni.

Egy bizonyos korig az élet végtelen textilgurigának tûnik, amiből mindenféle ruhát ki lehet szabni. Aztán eljön a pillanat, amikor az ember ráeszmél, hogy a guriga véges, és jól ki kell számítani, hogy egyáltalán kijöjjön belőle egy ruhatár.

Amíg fiatalok vagyunk, sokáig azt mondogatjuk magunkban, az élet igazából majd csak később kezdődik. Egy nap aztán azon vesszük észre magunkat, hogy az a "később" már el is múlt.

Az a baj az álmokkal, hogy nem tudjuk, az agy egyszerûen egy összevissza turmixot csinál-e az emléktöredékekből, csak úgy, a torna végett, vagy ellenkezőleg: azon dolgozik, hogy valóságos jelentéssel bíró történetet rakjon össze.

Ha az ember szomorkodik, az azt jelenti, hogy nem igazán sikerült megértenie az életet.

Egy új ismeretség a legszebb ajándék, amit adhatunk valakinek.

Fuss, fuss, kergesd a havat, Fuss, kergesd a napot, Fuss a kedves után, Fuss a medve után, A jég után, De soha ne fuss az idő után, Soha ne fuss, de ne fuss A fehér ember ideje után!

A vágy, hogy szabaduljunk az időtől, önmagában is börtön. A rácsok láthatatlanok, de mindenhol velünk vannak.

Egy kezdődő kapcsolat olyan, mint egy gyerek. Kezdetben minden újdonság számára. Később felnőtté válik, aztán éretté, végül pedig megöregszik. Legvégül a kapcsolat meghal, vagy azért, mert az egyik ember meghal, vagy pedig, ami mostanában egyre gyakoribb, mert különválnak.

Az állatok nem élnek sem a jövőben, sem a múltban. Ezzel sok gondot megspórolnak maguknak, például nem gondolkoznak azon, meddig fognak élni. Másfelől, a jelenük boldogtalan, ezek a jámbor állatok nem tudnak meríteni sem a múlt szép emlékeiből, sem egy jobb jövő reményéből. Számukra a jelen kínjai végeérhetetlennek tûnnek, se eleje, se vége.

Ha az élménygazdag élet a jelenben rövidnek, visszatekintve hosszúnak tûnik, a munkában épp ellenkező a helyzet: minél egyhangúbb, annál gyorsabban elszaladnak az évek.

Ahhoz, hogy elviseljük az idő múlását, szerencse kell (...), hogy ugyanakkor múljon el a vágy, hogy bizonyos dolgokat megtegyünk, amikor a lehetőség.

A jelen csak az örökkévalóság tükröződése az időben.

A filozófia érdekes dolog, de olyan, mint a matematika, minden nap foglalkozni kell vele ahhoz, hogy az ember értékelni tudja.

Ez a gondolat, hogy "jól kitöltött élet", teljesen téves. Egyrészt az ember soha nem tudja annyira kitölteni, amennyire szeretné. Másrészt mindenképpen részben hibákkal tölti ki. A fontos az, hogy egyes pillanatokat jól töltsünk ki.

Egy pillanatot akkor tud erősen megélni az ember, ha minden mást kizár, ha nem hagyja, hogy a körülmények nyugtalanítsák, csak engedi, hogy az élmény teljesen kitöltse.