G. Hajnóczy Rózsa

A mûvészet nem az eszközök, hanem a szellem mûve. Az eszközök hatását nem szabad érezni rajta. A hangján sem szabad hallanunk, hogy durva dörzsölés fizikai eredménye. A mûvész lelke határozza meg tárgyát és lényegét alkotásának. Teljesen szabad. De aki ezzel a szabadsággal visszaél, és nem őszinte hanggal, színnel, alakkal lép elénk, nem mûvész. Ámító, gyakran önámító.

A szegény, elnyomott ember mindig rokonszenvez azzal, akit szintén elnyomottnak gondol. A gazdaggal akkor sem rokonszenvez, ha baj éri és rászorulna szeretetére: úgy kell neki, nem árt, ízlelje meg az is a nyomorúságot!

Mûvészi ihlet nélkül hiába rajzolunk, zenélünk, csak külső formát ragadunk meg, azt utánozzuk gépiesen, értelem nélkül.

A tudomány nem nélkülözheti a mûvészetet. A mûvészet az ember lelkéből fakad, akárcsak a tudomány. Az igazi tudós egyúttal mûvész is, mert a helyes mellett meglátja a szépet is. Az igazi mûvész és tudós a jó diadaláért küzd, ezért pap is.

Ne gondolja (...), hogy az emberek kevésbé vérszomjasak a tigriseknél, csak ravaszabbak. Az állat egyenes, őszinte, a zsákmányát felfalja, de saját fajtáját nem bántja. Az ember az embertársait mészárolja le, anélkül, hogy szüksége lenne a húsára. Az ember az igazi féktelen fenevad. Az emberek igazán megértek arra, hogy kiirtsák őket. Akkor lesz béke a földön, ha már nem nyomja hátát kapzsi, bûnöző ember.

Minden ember a maga képmására teremti istenét.

Minden vágy új vágyat szül, s új változást idéz elő. A boldogság a földi vágyaknak, a boldogság utáni vágynak a leküzdésével érhető csak el.

India az egyetlen ország a világon, ahol még csodák vannak, mert hisznek bennük az emberek.

A mese a szimbólum, amely mögött az igazság rejtőzik.

A szerelem legyőzhetetlen erőt ad, az együgyû embernek is ravaszságot sugalmaz. Fondorlatossá teszi az embert.

A fájdalom úgy nemesíti a lelket, mint tûz a vasat. Kiolvaszt belőle minden salakot. A fájdalom éppen úgy Isten adománya, mint az öröm. Hálával kell fogadni mind a kettőt. Fájdalom nélkül nem is tudnánk az életnek örülni. Minden öröm, minden nagy és nemes érzés a fájdalom méhében született. A fájdalmat nemcsak tûrni kell, hanem hinni isteni rendeltetésében. A szomorúság és a vidámság a világegyetem két pólusa, amelyek árnyalatokban folynak egymásra. A természet maga is fenségesen szomorú és fenségesen tud örülni szépségében.

Az igaz szerelem, amely nem ismer ént, nem maradhat viszonzatlanul. Átrepül a téren, keresztül a földön, és eljut a lélek szárnyán az egyéni lélekhez, mint a villamossugár, amelynek rezgését hordja a levegő, a víz, a föld.

A szerelmes nő csak azt a férfit látja, akinek érintése lázba hozza, akinek szavát orgonazúgásos zsolozsmának hallja.

A muszlim lelke olyan, mint a tenger sima tükre, melyet a szenvedély vad viharrá tud felkorbácsolni.

A női szívet a hiúság, a szenvedély és az ajándék könnyen megejti.

A béke arra való, hogy az ellenfelek elfelejtsék haragjukat. A harag átmenet, a béke állandó.

A filozófia csak szavakból áll, a felét sem értjük, de a kényelmet nem a filozófusok találták fel, hanem a materialista technikusok.

A gép felszabadította az embert állati sorából, emberi méltóságot adott neki. A szellem diadala a gép, mert leigázza az anyagot, és mindenkit egyformán tisztel.

A fájdalom és a szerelem rokon abban, hogy az ember nem tud szabadulni tőle. Kíséri, mint az árnyék. A szerelmes elárulja magát, hogy mindig szerelemével foglalkozik. Éppen úgy az, akit keserû bánat üldöz.

Az életben egyetlen dolog biztos: a halál. Mégsem hiszünk benne. Nem gondolunk rá. Pedig minket sem fog kímélni.