Garri Kaszparov

A stratégia nem azt jelenti, hogy kiterveljük, mit teszünk majd, ha történik valami, hanem azt, hogy előre kiszámoljuk, mi történik annak következtében, amit teszünk.

A kommunizmus olyan, mint egy autoimmun betegség: nem önmagában véve halálos, de olyannyira legyengíti a szervezetet, hogy az könnyen áldozatul esik bármi más nyavalyának; az egyén szintjén elsorvasztja az emberi lelket, közösségi szinten pedig elértékteleníti a sikeres, szabad társadalom értékeit.

A terroristák olyanok, mint a skorpiók: ismerjük a jellemüket, és a lelkiismeretünk azt diktálja, hogy ítéljük el őket azért, amilyenek.

Alapvetően téves az az elképzelés, hogy az erkölcsös politika erkölcsi kompromisszumokkal is célt érhet. Úgy nem lehet eljutni északra, ha közben dél felé megyünk, mindegy, milyen pici lépésekkel haladunk is.

Veszélyes azt hinni, hogy egy jelkép bukása egyenlő a jelképezett dolog eltûnésével, ám a kísértésnek szinte lehetetlen ellenállni.

Ahogyan a történelem nem zárul le soha, éppúgy a gonosz sem pusztítható el végleg - kigyomlálhatjuk ugyan, de gyökerestül sosem irthatjuk ki. Csak azt várja, hogy pillanatnyi figyelmetlenségünket kihasználva újra életre keljen. Könnyen kihajt önelégültségünk termékeny talaján.

Az üresen tátongó boltoknál csak egy rosszabb létezik: ha ugyanezek a boltok zsúfolásig tömve vannak drága, új holmikkal, amelyekre nem telik az embereknek.

Nem szabad megbízni a skorpióban csupán logikus érvelése miatt, s hogyha egyszer halálosan megmar minket, semmit nem ér az a tény, hogy nekünk volt igazunk.

Ha a pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve, akkor az elvek terén kötött kompromisszumok rajta az utcalámpák.

Az ígérgetés a jelöltek dolga, a rátermett vezetők viszont beváltják ígéreteiket.

Ha egy nyitott társadalom nem képes megvédelmezni a polgárait, akkor nem sokáig marad nyitott. Az a társadalom, amely nem harcol a szabadságért, el fogja veszíteni azt.

A semminél még az is jobb, ha valaki rossz ok miatt tesz meg egy helyes lépést.

A propaganda akkor mûködik igazán, ha eléri, hogy a hazugságot előbb hallják meg az emberek, mint az igazságot. Az igazság viszont ettől még nem változik meg.

Nevezhetjük ugyan hőn szeretett jogainkat elidegeníthetetlennek és egyetemesnek, ám ez korántsem jelenti, hogy automatikusan jogosultak vagyunk a demokráciára vagy akár az alapvető emberi jogokra. Nem, ezekért a dolgokért meg kell küzdenünk.

Az ember nem szabadulhat meg ellenségeitől pusztán az által, hogy tagadja létezésüket.

A történelem soha nem ér véget; körforgásszerûen halad előre.

A cselekvéshez bátornak kell lenni, és a cél eléréséért olykor nagy árat kell fizetni.

Sokkal erkölcsösebb, gazdaságosabb és hatékonyabb, ha a szegénység, a félelem és a gyakran radikalizálódáshoz vezető tudatlanság felszámolásába fektetünk be, mint ha akkor akarjuk megbüntetni a radikálisokat, miután már erőszakossá váltak.

Az oktatásnak ez az első és legerőteljesebb ajándéka: önbizalmat ad, ami átformálja a gyermek elképzelését életcéljai tekintetében.

Minden diadal teher a győztes vállán, és megnehezíti számára, hogy teljes erővel a további fejlődésére koncentráljon. Eközben a vesztes tisztában van vele, hogy hibát követett el, hogy valami félresikerült, és keményen dolgozik azon, hogy legközelebb jobban teljesítsen. A boldog győztes általában azt feltételezi, hogy pusztán a saját kiválósága révén nyerhetett. Ezzel szemben a valóság az, hogy általában az a játékos nyer, aki az utolsó előtti hibát vétette. Tehát roppant önfegyelem szükséges ahhoz, hogy győztesként ne essünk az említett hibába és képesek legyünk levonni a tanulságokat diadalainkból.