George Sand

Sok hibád van ugyan, de lehetőséged is, hogy legyőzd őket; mert benned olyan képességek vannak, amelyeket sem az oktatás, sem a munka nem adhat; megvan benned az, amit sem a rossz tanácsok, sem a rossz példák el nem vehetnek, a szent tûz... a lángész lobogása! Ez a tûz, sajna, semmit sem világít meg, a lángész terméketlen marad... mert látom a szemedben, ahogy a hangodból is éreztem, hogy nem ismered az igazi mûvészetet, nem hiszel a nagy mestereknek, nem tiszteled a nagy alkotásokat; a dicsőséget szereted, csak a dicsőséget, és azt is csupán önmagadért.

Egy kevéssé tetszetős arc egyre jobban elveszíti a tetszés képességét. Aki hordozza, közönyös lévén a többieknek, önmaga iránt is közönyössé válik, nemtörődömsége kiül az arcára, és egyre jobban taszítja mások tekintetét. A szépség viszont állandóan figyeli, díszíti, óvja, szemléli, és talán így is mondhatjuk, egy folyton előtte lebegő, képzeletbeli tükörbe vetíti magát. A rútság elfelejti és elhagyja magát. De kétféle rútság van: amelyik szenved, és a düh meg az irigység fegyverével tiltakozik a külvilág véleménye ellen: ez az egyedüli, az igazi rútság; a másik viszont jámbor és gondtalan, belenyugszik sorsába, nem kerüli és nem hívja ki az ítéletet, és így, ha a szemnek nem, legalább a szívnek tetszik.

Akit nem szeretnek, mindenütt egyedül van.

A szerelemre nincs szükség a házasságban, vonzalom ez és gyengédség; nem mennykőcsapás, álmatlanság, féltékenység, oktalan gyanakvás, elviselhetetlen uralkodni vágyás és mindazok az egészségtelen és ostoba dolgok, amelyeket regényeitek szerelemnek neveznek.

Az életben egyetlen boldogság létezik: ha szeretsz és viszontszeretnek.

Kétféle szerelem van, egyik a nagy lelkek sajátja, mely nagy és nemes, másik a közönséges lelkeké, melyet csak a gyenge jellemûek, korlátolt eszûek képesek érezni.

A költészet a bölcsességnek anyja is, leánya is.

Az ég tisztasága csak azért hat meg, mert néha láttuk azon a zivatar nyomait.