George Topirceanu

Magányod csöndjén áthatolva Suttogás ébred, halk neszek, Éjfélt kongat a toronyóra, Mint álmos, késő üzenet, Az idő hömpölyögve múlván Útjában mindent elragad, Sok-sok órája, mint a hullám, Sodorja ifjúságodat.

Szerelmem, fényed nélkül Ébred a nyári nap, De végül Ki veszi számba majd?

Hiába jő a másnap, Csak elpattan, kiég: Akárcsak A szappanbuborék.

Mert semmi se olyan kevés, És semmi se hull úgy a rögbe, Mint a földön az esküvés, Hogy "mindörökre".