Giorgio Parisi

A gondolatok szavak révén történő formába öntése rendkívül fontos; a szavaknak nagy az erejük, összekapcsolódnak, vonzzák egymást. Alapjában ugyanaz a funkciójuk, mint a matematikában az algoritmusoknak. Az algoritmus szinte magától viszi előbbre a matematikai gondolatmenetet. Éppígy a szavaknak is megvan a maguk élete: felidéznek más szavakat, lehetővé teszik az elvonatkoztatást, a következtetést, a formális logika használatát.

Hiába minden erőfeszítés, nagyon gyakran megesik, hogy első alkalommal az, aminek elvégzését a számítógéptől kérjük, valamelyest eltér attól, amit valójában kérni akartunk.

A matematika formailag helyes módszer, és egy tétel helyesen állítja, hogy bizonyos feltevésekből meghatározott következtetések adódnak: nincs mit csodálkozni tehát azon, hogy valótlan feltevésekből valótlan következtetésekre jutunk. A probléma abból adódik, hogy a feltevések gyakran hamisak, de jól el vannak rejtve, nem könnyû tehát felismerni őket; és hogy a - szintén téves - eredményeket egy tételből levont helyes következtetésnek tüntetik fel.

A gondolatok gyakran viselkednek úgy, mint a bumeráng: elindulnak valamerre, de azután máshol kötnek ki.

Bármekkora erőfeszítéssel igyekszünk is megjósolni a jövőt, a jövő meg fog lepni bennünket.

A tudatos gondolat szavakba öntése, tudatos megfogalmazása talán a tekintetben is hasznos, hogy emlékeztet bennünket arra, amit gondoltunk: ha a szavak révén nem öntjük formába gondolatainkat, nehezebbé válhat a felidézés. Mégis: a verbális gondolkodást meg kell előznie a nem verbális gondolkodásnak.