Greta Thunberg

A gázkibocsátásunk a probléma. Nem a népesség. Minél gazdagabb valaki, annál több üvegházhatású gázt bocsát ki. Tehát ha valaki azért akarja csökkenteni a népességet, hogy takarékoskodjunk az energiatartalékainkkal, akkor kampányt kellene indítani arra, hogy szabaduljunk meg a milliárdosainktól. Egy ilyen kampányt elnevezhetnénk akár úgy is: "Öljük meg Bill Gatest, és tiltsuk meg minden filmcsillagnak, hogy gyereke szülessen!" De mivel nehéz lesz elfogadtatni az ENSZ-szel egy ilyen határozatot, ezért azt javaslom, hogy inkább csökkentse Ön a saját gázkibocsátását. Vagy támogassa a harmadik világban élő lányok oktatását, mert ez a leghatékonyabb módszer arra, hogy csökkentsük a népességnövekedést.

Úgy tûnik, a politikusoknak mindig tudniuk kell válaszolni a kérdésekre, soha nem mondhatják azt, hogy nem tudják a választ. Még akkor sem, ha fogalmuk sincs a dologról.

A kommunikáció korában élünk, amikor a szavak könnyen fontosabbá válnak a tetteknél.

Azt gondoljuk, hogy a társadalmunk lehet ennél egy kicsit fenntarthatóbb, ahogy egy kicsit fenntarthatatlanabb is. De hosszú távon mégsem lehetséges "csak egy kicsit" fenntarthatónak lenni - vagy fenntarthatók vagyunk, vagy fenntarthatatlanok. Olyan ez, mint amikor vékony jégen sétálunk - vagy elbírja a súlyunkat, vagy nem. Vagy kiérünk a partra, vagy elsüllyedünk a mély, sötét, jéghideg vízben.

Egyes emberek azt hiszik, hogy ha most csatlakoznának a klímamozgalomhoz, akkor az utolsók között lennének. De ez távol áll a valóságtól. Valójában, ha úgy döntesz, hogy most cselekszel, azzal még mindig az úttörők közé fogsz tartozni.

A demokrácia állandóan zajlik; nem csak a választás napján, hanem minden másodpercben és minden órában. A közvélemény az, ami a szabad világot mûködteti.

Önök állandóan azt hangoztatják, hogy a gyermekek jelentik a jövőt, és bármit megtennének a gyermekeikért. Nagyon reménykeltő, amikor ilyeneket mondanak. De ha valóban azt gondolják, amit mondanak, akkor kérem, hallgassanak is ránk - nincs szükségünk az Önök biztatására. Nem kellenek az Önök ajándékai, a charterutazásai, hobbijai vagy a korlátlan szabadsága. Mi azt akarjuk, hogy komolyan foglalkozzanak az akut fenntarthatósági válsággal, amely körülveszi Önöket. És azt akarjuk, hogy végre mondják ki, mi a valós helyzet.

A felnőttek gyakran mondogatják, hogy tartozunk a fiataloknak azzal, hogy reményt adjunk nekik. De nekem nem kell a maguk reménye. Nem akarom, hogy reménykedjenek. Azt akarom, hogy pánikoljanak! Azt akarom, hogy úgy érezzenek, ahogy én érzem magam mindennap. Ezután pedig azt akarom, hogy cselekedjenek. Azt akarom, hogy úgy viselkedjenek, mintha személyes krízist élnének át. Azt akarom, hogy úgy cselekedjenek, mintha égne a házuk. Merthogy ég is.

Amikor a gyûlölködők a kinézetedre és a másságodra mennek rá, az azt jelenti, hogy nem tudnak másba belekötni. És ekkor tudod, hogy győztél.

Több szempontból azt gondolom, mi, autisták vagyunk a normálisak, a többiek viszont meglehetősen furák, különösen, ha a fenntarthatósági válság kerül szóba, ahol mindenki azt szajkózza, a klímaváltozás a létezésünket fenyegeti, mindannyiunk legfontosabb problémája - aztán ugyanúgy viselkednek, mint addig. Én ezt nem értem, mert ha a kibocsátás véget kell érjen, akkor véget kell vessünk neki. Számomra ez fekete vagy fehér. Ha a túlélésről van szó, nincsenek szürke területek. Vagy fennmaradunk, mint civilizáció, vagy nem. Változnunk kell.

Amit épp most teszünk vagy nem teszünk, az befolyásolja majd az egész életemet, és a gyerekeim és unokáim életét is. Amit épp most teszünk vagy nem teszünk, én és a generációm nem tehetjük meg nem történtté a jövőben.

Néhányan azt mondják, inkább az iskolában lenne a helyem. Néhányan azt mondják, inkább tanulnom kellene, hogy klímakutató legyek, és így "megoldhassam a klímaválságot". De a klímaválságot már megoldották. Ismerjük a tényeket és a megoldásokat. Csak annyit kell tennünk, hogy felébredünk és változtatunk. És miért is tanulnék egy jövőért, ami hamarosan megszûnik létezni, amikor senki nem tesz semmit, hogy megmentse azt a jövőt?! És mi okból tanulnak tényeket az iskolarendszerben, ha a legfontosabb tényeket, amelyeket ugyanezen iskolarendszer legkiválóbb tudománya kínálhat, a politikusaink és a társadalmunk nyilvánvalóan semmibe veszik?

Ez az a pillanat, amikor az emberek általában elkezdenek beszélni a reményről, napelemekről, szélenergiáról, körforgásos gazdasági modellről és a többi, de én nem teszem ezt. Harminc évünk volt a buzdító beszédekre és pozitív gondolatokra. És elnézést, de nem mûködik. Mert ha mûködne, a kibocsátás mára megszûnt volna. De nem így történt. És igen, valóban szükségünk van reményre, persze, hogy van. De amire a reménynél is nagyobb szükségünk van, az a cselekvés. Amint elkezdünk cselekedni, remény lesz mindenütt. Szóval ahelyett, hogy reményt keresnénk, keressük inkább, mit tehetnénk. Akkor - és csak akkor - remény is lesz.