Guillermo del Toro

A pillangó sem gondol vissza hernyó énjére, sem nosztalgiával, sem sóvárogva; egyszerûen tovarebben.

A rácsok és a ketrecek a gyengeség szimbólumai. A hatalomgyakorlás tökéletlen eszközei. Hihetjük azt, hogy ezzel sikerül leigáznunk - megaláznunk - a fogvatartott élőlényt, de hamarosan rájövünk, hogy a ketrec egyben meg is véd minket. A félelmünk jelképévé válik. Ugyanúgy korlátoz minket, mint a túloldalán lévő élőlényt. Annyi a különbség, hogy a mi ketrecünk nagyobb, és a szabadságot jelképezi a párduc számára.

Ha visszagondolok az életemre, már látom, hogy a szeretet a legfontosabb.

Mindennek oka van. Csak éppen nem tudjuk, mi az.

A fiúk fellázadnak az apjuk ellen (...). Ez a világ rendje.

Az örökkévalóság maga a tömény unalom.

Ne kergessen illúziókat: minden fizetőeszközhöz vér tapad.

Az ön szíve tiszta. Mindig tudja, mit kell tenni, és ennek megfelelően cselekszik. Ez a legnagyobb bölcsesség.

Kétféle ember van a világon (...). Van, aki adja, és van, aki kapja.

Minden eszmerendszer szépen felépített átverés, ha logikusan közelítjük meg.

A dinoszauruszok szinte semmi nyomot nem hagytak maguk után. Kivéve néhány borostyánba zárt csontot, a gyomruk tartalmát, a székletüket. Csak remélni tudom, hogy mi ennél érdekesebb emlékeket hagyunk magunk után.

Az élet végső soron nem más, mint kis győzelmek és nagy kudarcok sorozata. De mi mást tehetne az ember? Adja fel?

A különböző kultúrák és korok mítoszai ugyanazokat az alapvető félelmeket tükrözik. (...) Közös borzalmak, amelyek az összes törzsnél és országban megtalálhatóak, amelyek mélyen beleivódtak minden emberbe: betegségek és járványok, háborúskodás, kapzsiság. (...) Mi van, ha ezek a dolgok nem csak babonák? Mi van, ha közvetlen kapcsolatban állnak egymással? Nem külön-külön létező félelmek, amelyeket csak a tudatalattink kapcsol össze. Mi van, ha a tényleges múltunkban gyökereznek? Más szóval, mi van, ha ezek nem csupán közös mítoszok? Hanem közös igazságok?

Nem számít, milyen gyorsan utazunk. (...) A végén mindannyian ugyanott kötünk ki.

Az anyai szeretet... hatalmas erőt képvisel. Több, mint egyszerû emberi szeretet. A lélek mélyéről fakad.

Az anyai szeretet egészen különleges. Talán a legerősebb emberi és lelki kötelék a világon.

A rend törékeny dolog, csak néhány lépés választja el a káosztól.

Vannak emberek, akik a káosz közepette találnak magukra. Nevezhetjük őket hősöknek vagy gazembereknek, attól függően, melyik oldal nyeri meg a háborút, de a csata kezdetéig ők is normális emberként élik az életüket, ugyanakkor szomjazzák a veszélyt, és alig várják, hogy kibújhassanak a normális élet selyemgubójából.

A világ elé tárt hatalom feláldozott hatalom. (...) Az igazán nagyok láthatatlanul, észrevétlenül gyakorolják befolyásukat. Vannak, akik azt mondják, a látható dolgok sebezhetőek.

A nevek, a betûk, a számok, ha a mélyükre hatolunk, óriási hatalommal bírnak. Az univerzumban minden kódolva van, és a kódja alapján bármit megismerhetünk. És amit ismerünk, azt könnyen az uralmunk alá hajthatjuk.