Gyurkó László

Semmit se tudunk a szerelemről. Stendhal azt mondja, olyan, mint a kristályosodás. A kristályosodásról sokkal többet tudunk, mint a szerelemről. A hegyekről is többet tudunk, az atommagról is, a madarakról is, a szélről is. Tudjuk, hogy a szerelem elmúlik. Tudjuk, hogy a világ elpusztítja a szerelmet. Tudjuk, hogy a hétköznapok megölik a szerelmet. Tudjuk, hogy elpusztítjuk magunkban a szerelmet. Tudjuk, hogy valami elpusztul, amiről azt se tudjuk, micsoda.

A legalapvetőbb igazságok - melyekből igen kevés van - mindig közhelyek.

Az a férfi, aki nem visz virágot az asszonyának, nem is ember, mert a virág olyan, mint egy mosoly, az emberek pedig mosolyogjanak egymásra, ha szeretik egymást.

Az ember arra születik, hogy megismerje az életet, azt az egyetlen életet, ami neki adatik, mert minden más megismételhető, csak az ember élete nem.

Az igazság, az nagy dolog. Mindennél fontosabb. Ám az élet, az még nagyobb. És nem csupa igazság.

A válság, a társadalomé is, az egyéné is, korábban kezdődik, mint amikor felszínre kerül, tudatosul. Súlyos hibák, akár bûnök önmagukban nem okoznak válságot; a válság egy sok összetevős folyamat végkifejlete, s a helyzettől, körülményektől függ, mennyi idő alatt lesz nyilvánvaló.

A válság a célok, elvek, elvárások és a valóság, a be nem teljesült lehetőségek összeütközésének tartós folyamata, a szakadékká mélyült repedés a tervek, ígéretek, vágyak és a hétköznapok között.

A féligazságokat is ki kell mondani.