Helen Fielding

Hivatalosan tanúsíthatom, hogy mainapság a férfiszívet nem a szépséggel, a koszttal (...), vagy a jellem csáberejével lehet megfogni, hanem csakis azzal a képességgel, hogy tudunk-e kissé közönyösnek mutatkozni.

Ha az ember egyszer rákapott az öregedés gondolatára, akkor nincs menekvés. Az élet hirtelen olyannak tûnik, mint a vakáció, amely félidőtől begyorsulva közeledik a vége felé.

Nem szabad, hogy a nő, mint olyan, a férfiak által élje az életét; önmagában legyen a teljes egész.

A probléma az, hogy álomvilágban élünk, örökké a múltba, vagy a jövőbe nézünk, ahelyett, hogy élveznénk a jelen pillanatot.

Nehéz időket átvészelni olyan, mintha egy kúpos csigahéjban lennénk, és minden fordulatnak van egy olyan pontja, amely nagyon szûk és horzsol. Ez a mi egyéni problémánk vagy érzékeny pontunk. A spirál keskeny, hegyes végében elég sûrûn visszaesünk ebbe a helyzetbe, mert a körmozgás itt nagyon korlátozott. De ahogy forgunk tovább, mind ritkábban fognak előjönni a zavaros idők, mindazonáltal előjönnek, de ne higgyük, hogy visszazökkentünk a kerékvágásba.

Az elhagyásban nem az a legrosszabb, hogy hiányzik, aki elhagyott, hogy összeroppan a közösen alkotott egész kis világ, hogy minden, amit látunk vagy csinálunk, őrá emlékeztet, hanem az a gondolat, hogy kitettük a lelkünket csak azért, hogy a szeretett lény ránk stemplizze: ELUTASÍTVA.

Semmi sem taszítja annyira a férfiakat, mint a harsogó feminizmus.