Hérakleitosz

A lélek határait - mehetsz és meg nem találod, bejárj bár minden utat, mélysége akkora.

Az isten nap, éj, tél, nyár, háború, béke, elteltség, éhség. És változik, miként a tûz, amikor elvegyül füstölőkkel, nevet kap aszerint, hogy melyik minek érzik.

A legszebb majom is csúnya az emberhez képest.

Buta ember minden szóra magánkívül van.

Ugyanaz van benne az emberben élve és halva, és ébren és alva, és fiatalon és öregen. Mert ezek átcsapva azok, s azok ismét átcsapva ezek.

Az istennek szép minden, és jó, és jogos, emberek gondolják ezt jogtalannak, amazt meg jogosnak.

A természet rejtekezni szeret.

Az embereknek, ha teljesülne mindaz, amit kívánnak, nem válna javukra.

Fáradság mindig ugyanazoknak fáradozni és ugyanazoknak uralma alatt lenni.

A szemek a füleknél pontosabb tanúk.

A világot, amely egységes és mindent magába foglal, sem isten, sem ember nem alkotta, öröktől fogva volt, van, és örökké lesz, mint az élő tûz, mely lángra lobban mértékre és kialszik mértékre.

Aki nem keresi az előre nem láthatót, nem lát semmit, ugyanis a járt út zsákutca.